"Botrányos a magyar brutalitás"

Osztrák vélemény, magyar rendőrállam rendőrei és hulligán csoport veri a szurkolót

A szurkolókat, és még a társát felsegítő osztrák rendőrt is támadják a magyar rendőrök, döbbenten számoltak be az osztrák napilapok a szombat esti Budapest Honvéd-Sturm Graz labdarúgó mérkőzés körül lezajlott botrányról. Hiába, ártatlan magyarok verésén edződtek, már a másik rendőrt is megverik, úgyis egymás mellett tanúskodnának a bíróságon.

2008.07.28 13:14MTI

A Kurier "Ilyet még nem láttam" című cikkének alcímében a vendéghívek egyik hatósági kísérőjét idézte, aki szerint verőlegények alkották a magyar klub biztonsági szolgálatát.

"Régóta vagyok a szakmában, de ilyet még nem láttam. Rövidzárlat következett be a biztonságiaknál, majd a rendőrök is bekapcsolódtak a szurkolóverésbe. A mieinket már a stadion bejáratánál igyekeztek megfélemlíteni a rendezők, ugyanis folyamatosan sértegettek bennünket, és minden ok nélkül elvették a szurkolói relikviákat" - nyilatkozta az újságnak Bruno Hütter.

Hozzátette: a 2-1-es osztrák sikerrel és továbbjutással zárult meccset követően végigjárták a pesti kórházakat, és begyűjtötték a sérült drukkereket.

A Die Presse elismerte, hogy a mintegy ezerfős vendégszektorból repültek petárdák a pályára a találkozó alatt, csakhogy a helyi biztonságiak indokolatlan brutalitással válaszoltak.

A Sturm egyik vezetőségi tagja úgy vélekedett, hogy a Honvédnál egy huligáncsoportot alkalmaztak biztonsági szolgálatként.

"Büntetést fogunk kapni a tűzijátékért, de nem mi kezdtük a botrányt. Láttam, ahogy körbeállták és ütötték a rajongóinkat" - mondta a találkozón jelen lévő klubelnök, Hans Rinner.

A lap megemlíti, hogy a mérkőzés előtt a belvárosi Vörösmarty téren a Honvéd szurkolók megtámadták az osztrák drukkereket, az összetűzésben mintegy ötvenen vettek részt.

A Der Standard főként az APA hírügynökség jelentéseit tette közzé, idézve a hatfős kísérőcsapat egyik tagját, Robert Riegert.

A grazi rendőr kifejtette, hogy a dzsekijükön olvasható Polizei felirat ellenére a verekedésre kiéhezett helyi személyzet őket is megtámadta.

"Egy kollégám fel akart segíteni egy földön fekvő Sturm-szurkolót, de egy magyar rendőr lefújta őt gázsprével. A biztonságiaknál kést is láttam, ezenkívül zokniba töltött biliárdgolyókkal ütötték az embereket, és időnként diadalittasan összepacsiztak, mint a röplabdázók. Végül nevetgélve fényképezni kezdték egymás sérüléseit" - jelentette ki az osztrák kísérő.

Mindhárom lap kiemeli, hogy a 10-15 sérült és a három előállított is hazatért a stájerországi táborral, és hogy a magyar hatóságok a határig kísérték a híveket szállító buszokat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.