Teljes rekonstrukció

Megújult a Városligeti Műjégpálya

Befejeződött a Városligeti Műjégpálya és épületegyütteseinek teljes rekonstrukciója. A Városligeti Műjégpálya mintegy 4,7 milliárd forintos fejlesztése 3,3 milliárd forintos uniós támogatással valósult meg.

2013.12.06 15:17MTI
MTI

A felújítás utolsó fázisában az erős- és gyengeáramú szerelések, valamint egyéb gépészeti munkálatok fejeződtek be.

Az eddigi kilencezer négyzetméter vízterület helyett - az újonnan épült hokipályával együtt - ma már több mint 15 ezer négyzetmétert használhatnak a látogatók - mondta el Szeneczey Balázs városfejlesztési főpolgármester-helyettes a zárórendezvényen.

A főpolgármester-helyettes emlékeztetett arra, hogy a 2008-as támogatási szerződésben foglaltak szerint az épület első átadási határideje 2010. december 31. volt. Időközben azonban csődbe ment a felújítás korábbi kivitelezője, a Hérosz Zrt., így be kellett fejezni az általuk vállalt, de el nem végzett munkarészeket is - hangsúlyozta a politikus.

A projekt során a II. világháborúban lerombolt neobarokk épület északi részét újraépítették, a létesítmény többi részét teljes egészében restaurálták, új kiszolgálóhelyiségek, köztük étterem, büfé, öltöző, valamint a kölcsönzőben több mint ezer új korcsolya is várja a látogatókat.

Szeneczey Balázs a műjégpálya jelképes kulcsát Molnár Zoltánnak, a Budapest Sportszolgáltató Központ igazgatójának, valamint Bartha László intézményvezetőnek adta át. A megújult műjégpályán péntek estig táncshow, B. Tóth László zenéi és kvízjáték várja az érdeklődőket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.