Behozhatatlan előny

Sakkvilágbajnoki párosmérkőzés - Magnus Carlsen az új világbajnok

Magnus Carlsen az új sakkvilágbajnok. A norvég kihívó az indiai Csennaiban rendezett világbajnoki párosmérkőzés tizedik partijában döntetlent ért el, így behozhatatlan előnyre tett szert, s 6,5-3,5-re megnyerte a párharcot a címvédő és hazai közönség előtt szereplő Viswanathan Anand ellen.

2013.11.22 16:01MTI
MTI

Az esemény honlapjának tudósítása szerint a pénteki összecsapáson Carlsen vezette a világos bábukat. A világranglista-vezető, 22 éves sakkozó pályafutása során először hódította el a sakkvilágbajnoki címet, s a diadalért 1,5 millió dollárt (330 millió forintot) kapott.

Carlsen ugyan csak jövő szombaton ünnepli 23. születésnapját, mégsem ő minden idők legfiatalabb világbajnoka, az orosz Garri Kaszparov ugyanis 1985-ben alig több mint 22 és fél évesen lett bajnok.

A vereség után közel egymillió dollárban részesülő 43 éves Anand - akinek mostani segítői között ott volt Lékó Péter - először 2000-ben lett világbajnok, majd 2007-es sikere óta háromszor is megvédte címét. Carlsen ellen azonban csak döntetlenekre futotta erejéből, miközben ellenfele az ötödik, a hatodik és a kilencedik játszmában is jobbnak bizonyult.

A vb-csatát óriási érdeklődés kísérte világszerte, csak Indiában és Norvégiában több mint 100 millióan követték a közvetítéseket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.