NFL

Stressz a kispadon - két vezetőedző is kórházban

A Denver Broncos és a Houston Texans amerikaifutball-csapatának vezetőedzője, John Fox és Gary Kubiak is kórházba került a hétvégén, utóbbi csapata vasárnap esti meccsén esett össze a pályán.

2013.11.04 09:52MTI

Az 52 éves Kubiak az Indianapolis Colts elleni csoportrangadó első félideje után a pálya közepén összecsuklott. A szakembert hordágyon vitték az öltözőbe, majd onnan a kórházba. A csapat tájékoztatása szerint Kubiak eszméleténél van, s az biztos, hogy nem szívrohamot kapott.

A Texans 21-3-ra vezetett, amikor a tréner rosszul lett, a második félidőben azonban összezavarodott, s végül 27-24-re kikapott.

A liga harmadik legjobb mérlegével rendelkező Denver (7 győzelem, 1 vereség) edzője, John Fox régóta szívbillentyű-problémákkal bajlódik, ám eredetileg azt tervezte, hogy csak a szezon végén fekszik kés alá. Szombaton azonban golfozás közben rosszul lett, s napokon belül megműtik.

A Broncos vasárnap azt közölte, hogy az 58 éves Foxnak az elkövetkezendő hetekben pihennie kell majd, így nem lehet a csapat mellett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.