Jöjjenek a fiatalok!

Huszti Egervári nélkül is nemet mond a válogatottra

Huszti Szabolcs nem készül visszatérni a magyar labdarúgó-válogatottba, a Hannover légiósa szerint a nemzeti csapatot fiatal játékosokkal kell újjáépíteni.

2013.10.28 22:35MTI
Egervári ment, Huszti nem jött, a mémek maradtak

A 30 éves támadó hétfőn egy berlini rendezvényen, melyen Németországban élő magyar sportolókkal és a Magyarországon élő Lothar Matthäusszal beszélgetett Béla Réthy, a ZDF német közszolgálati televízió magyar származású sportriportere, azt mondta, "nem aktuális" a visszatérése a nemzeti együttesbe, hiszen a következő Európa- és világbajnokság idején már 33-35 éves lesz.

"Nem hiszem, hogy az én generációmat kell erőltetni" - jelentette ki a berlini magyar nagykövetség pódiumbeszélgetésén Huszti, aki hangsúlyozta, büszke arra, hogy 51-szer szerepelt a válogatottban. Hozzátette, így az ő felelőssége is, hogy a magyar csapat nem jutott ki Eb-re és vb-re, de megjegyezte, a magyar futballban dolgozó edzők közül sokan "sajnos nem nagyon vállalnak felelősséget" a tetteikért, pedig jobb lenne, ha "ők is néha elgondolkodnának, miért tartunk ott, ahol".

Úgy vélte: jobb eredményeket lehetne elérni, ha a válogatottnak egy "rátermett külföldi szövetségi kapitánya" lenne, akinek "egy komolyabb stábot" kellene magával hoznia, a Magyar Labdarúgó Szövetségnek pedig "mögéjük kellene állnia", meg kellene adnia azt a támogatást, amit Lothar Matthäus vagy Erwin Koeman, korábbi szövetségi kapitányok "esetleg" nem kaptak meg. Huszti Szabolcs 2010-ben mondta le a válogatottságot.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.