Visszatérne a csúcsra
Federer újra a topon?
Roger Federer számított rá, hogy a 2013-as teniszidény nem tartogat számára sok sikert, ugyanakkor jövőre szeretne ismét nagyot alkotni.
2013.10.07 22:42MTI"A tavalyi igen kemény szezon volt a londoni olimpiával együtt, és felkészültem rá, hogy az idei év haloványabb lesz. A következő idénytől viszont sokat várok, hiszen nem kell sok világranglista-pontot megvédenem" - mondta a 32 esztendős svájci játékos, aki jelenleg csak a hetedik a világranglistán, így még attól is tartania kell, hogy lemarad az ez évi - november 4. és 10. között Londonban rendezendő - ATP-világbajnokságról, amire 2001 óta nem volt példa.
A 17-szeres Grand Slam-győztes sztár a héten Sanghajban versenyez, és itt kellene olyan eredményt elérnie, amivel biztosítaná helyét a szezonzáró csúcsviadalra. Federer idén nagy tornán nem volt finalista, egyedül az alacsonyabban rangsorolt hallei viadalt tudta megnyerni. A GS-tornák közül Ausztráliában elődöntős, a Roland Garroson negyeddöntős volt, Wimbledonban - címvédőként - már a második körben búcsúzott, a US Openen pedig nyolcaddöntőig jutott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06