Hátvéd
Részmunkaidős edző lesz a Bayern Münchennél a börtönviselt Breno
Részmunkaidőben másodedző lesz a Bayern München U23-as labdarúgócsapatánál a brazil Breno, akit bérelt luxusvillájának felgyújtása miatt jogerősen három év, kilenc hónapos börtönbüntetésre ítéltek.
2013.08.19 14:45Sós ÉvaA 23 éves hátvéd - aki eddig 13 hónapot töltött rács mögött - minden nap öt órát lesz az együttes mellett, majd délutánonként visszavonul a börtönbe. Elmondta: bízik benne, hogy jövő év elején feltételesen szabadlábra kerülhet.
Az adócsalással gyanúsított klubelnök, Uli Hoeness hétfőn elmondta: Breno a Bayern-család tagja, akinek korábban problémái voltak, és most segítőkezet nyújtanak neki.
A bajor klubhoz 2008-ban érkezett brazil játékos 2011-ben felgyújtotta a bérelt villáját. A ház teljesen kiégett, és másfél millió eurós (közel 450 millió forint) kár keletkezett. A légióst kisebb füstmérgezéssel kórházba szállították, de komolyabb baja nem esett.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06