Egyetlen határidő
Soproni polgármester: még tárgyalunk az arénafejlesztésről
Továbbra is tárgyal a város a soproni MKB Sport Aréna működtetőjével a létesítmény továbbfejlesztéséről - közölte képviselői kérdésekre válaszolva a közgyűlés csütörtöki ülésén Fodor Tamás polgármester.
2013.05.30 22:14MTISzavai szerint egyetlen határidő köti az önkormányzatot, mégpedig a 2015-ös magyarországi női kosárlabda Európa-bajnokság; "közvetlenül a kettő nem függ össze, de szeretnénk, hogy az itt megrendezhető legyen" - mondta a városvezető. A bővítésről úgy nyilatkozott, "meg fogjuk csinálni, csak egy kicsit bonyolultabb, mint az első ránézésére látható volt". A nehezítő körülmények között említette a korábban elmaradt beruházásokat és a félmilliárdos projektre vonatkozó szabályokat, valamint hogy a bővítés miatt át kell alakítani a városrész szabályozási tervét is.
Dobos József jegyző egy képviselői kérdésre válaszolva úgy nyilatkozott, az illetékes szakhatóság elutasította az építkezés engedélykérelmét, mivel a tulajdonosok nem tudták benyújtani a kért pótlásokat. Ennek okaként említette, hogy azokat éppen azért nem tudták volna beadni, mert nem feleltek meg a hatályos rendezési tervnek.
Mint arról az MTI akkor beszámolt, a létesítményt üzemeltető Raabersport Kft. február végi közgyűlésén elutasították, hogy a város 12 millió forintos tőkeemeléssel többségi tulajdonrészt szerezzen a társaságban. A megyei napilapnak akkor Török Zoltán ügyvezető igazgató kijelentette, nincs meg az első évben szükséges 32 millió forintos önrész az elnyert pályázat alapján tervezett 550 milliós fejlesztéshez. Ezért két nem szavazat és egy tartózkodás mellett leszavazták a beruházás elindítását.
A tervezett beruházás idén tavasszal indult és jövőre fejeződött volna be. Először a több mint két évtizede húzódó végleges használatbavételi engedélyhez szükséges munkákat végezték volna el. Ezután 1600 négyzetméternyi új kiszolgálótérrel és a befogadóképesség 1800-ról 3000-esre történő bővítésével alkalmassá tették volna az arénát arra, hogy 2015-ben a női kosárlabda Eb egyik helyszíne lehessen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06