Születésnap
Klampár Tibor 60 éves - szűk körű ünnepség a szövetségben
"Hatvan év kellett ahhoz, hogy megtanulják helyesen leírni a nevemet. Őrzök olyan szövetségi ajándékot, amelyen hosszú ó-val szerepel a keresztnevem."
2013.04.30 15:38MTIKedden délután a Magyar Asztalitenisz Szövetségben (MOATSZ) szűk körben köszöntötték 60. születésnapja alkalmából a világbajnok Klampár Tibort.
Először Jónyer István, az egykori játékostárs szólt az ünnepelthez.
"Két világbajnoki aranyat nyertünk együtt, sajnos csak kettőt, pedig ötöt kellett volna" - mondta. Szavaira az ünnepelt csak helyeselt.
Az új szövetségi vezetés nevében, Nátrán Roland elnök megbízásából Lakatos Gyula a következő szavakkal köszöntötte Klampár Tibort:
"Remélem, a jövőben jobban megbecsülünk majd benneteket, mint az az utóbbi időszakban történt."
Klampár erre reagálva úgy fogalmazott: bízik benne, hogy most pozíciót kap a szövetségben, mert az élete végét itt akarja leélni.
Ezt követően a MOATSZ nevében Jónyer egy ezüsttálat adott át az ünnepeltnek "Sok szeretettel Klampár Tibornak 60. születésnapja alkalmából" felirattal. Az ajándék láttán Klampár kissé keserűen megjegyezte: "Hatvan év kellett ahhoz, hogy megtanulják helyesen leírni a nevemet. Őrzök olyan szövetségi ajándékot, amelyen hosszú ó-val szerepel a keresztnevem."
Az MTI kérésére az elmúlt hatvan évet a következőképpen összegezte az ünnepelt:
"Tele vagyok tüskékkel, közepes kaktusz vagyok. Az egyik nagy tüske, hogy nem sikerült olimpiai érmet nyernem. A másik pedig az, hogy itt szerettem volna dolgozni a pingpongban, ifiknél, felnőtteknél, bárhol. Úgy érzem, tudtam volna, és ma is tudnék segíteni" - fogalmazott.
Klampár Tibor elmondta még, hogy köszönettel tartozik a celldömölkieknek, különösen a polgármesternek, hogy mellé álltak, jelenleg ugyanis az extraligás csapat vezetőedzője.
"Nagyon jó játékosaink vannak, ha minden komoly asztaliteniszezőnk itthon játszana, igazi jó bajnokságunk lenne" - mondta végül.
PORTRÉ
Klampár Tibor világbajnok asztaliteniszező portréja:
Születési hely és idő: Budapest, 1953. április 30.
Klubjai: Vörös Meteor (1961), Postás SE (1961-1976), Budapesti Spartacus (1976-1985), Langenlois (osztrák, 1985-1988), Wolkersdorf (osztrák, 1988-1998), Postás SE (1998-1999), Lavamund (osztrák, 1999-2002), Békési TE (2002-2009), Szécsény (2009-2011)
Kiemelkedő eredményei: olimpiai-4. egyesben - 1988, Szöul; 2-szeres világbajnok - 1971, Nagoja, férfi páros Jónyer Istvánnal, 1979, Phenjan, csapat; 3-szoros vb-ezüstérmes, egyszeres vb-bronzérmes; 3-szoros Európa-bajnok - 1974, Újvidék, férfi páros Jónyer Istvánnal, 1978, Duisburg, csapat, 1982, Budapest, csapat; 2-szeres Eb-ezüstérmes, 3-szoros Eb-bronzérmes; egyszeres Európa Top-12-győztes - 1981, Miskolc; több mint 30-szoros magyar bajnok; 9-szer az év magyar asztaliteniszezője - 1969, 1970, 1971, 1976, 1979, 1980, 1981, 1983, 1988
Kapcsolódó írások:
- Viharos közgyűlés az asztaliteniszezőknél, Nátrán Roland az új elnök
- Női asztalitenisz BL: nem sikerült a bravúr, ezüstérmes a Budaörs
- Három ezüst és három bronz a lignanói para-asztalitenisz Vk-n
- Kilenc magyar érem a Hungarian Openen
- Asztalitenisz Eb-selejtező: a nők győztek
- Pótáékkal játszik a Budaörs az elődöntőben
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06