Kosárlabda
NBA - még "életben" a Brooklyn és a Houston
A Brooklyn és a Houston is hazai pályán menekült meg a kieséstől hétfőn az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) rájátszásának első fordulójában.
2013.04.30 09:56MTIA Brooklyn főként Brook Lopez 28 pontjával és 10 lepattanójával jött fel 3-2-re az ezúttal vendég Chicago elleni párharcban. Két nappal a három hosszabbítást hozó, 142-134-es Bulls-győzelem után a chicagóiak már alighanem a címvédő Miami elleni keleti elődöntőre készültek, ehelyett csütörtökön ismét a Netset fogadják.
A Houston elsősorban Chandler Parsons 27 pontjával tartotta életben a reményeit hazai pályán a tavaly nagydöntős Oklahoma City ellen, melynek "dobógépe", Kevin Durant 38 pontot szórt. A házigazdáknál Jeremy Lin, a Thunderben pedig Russel Westbrook hiányzott sérülés miatt.
Az Atlanta a 2007-ben a budapesti streetball-fesztiválon is szerepelt Josh Smith 29 pontjával egyenlített ki az Indiana ellen úgy, hogy már a félidőben 17 ponttal vezetett.
Eredmények:
Főcsoport-negyeddöntő:
Kelet:
Brooklyn Nets-Chicago Bulls 110-91
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3-2 a Chicago javára.
Atlanta Hawks-Indiana Pacers 102-91
Az állás: 2-2.
Nyugat:
Houston Rockets-Oklahoma City Thunder 105-103
Az állás: 3-1 Oklahoma City javára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06