Egyedüli jelölt volt

Dobos Imre maradt a Súlyemelő Szövetség elnöke

Továbbra is Dobos Imre a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) elnöke, a régi-új vezetőt egyedüli jelöltként a vasárnapi sportági tisztújító közgyűlésen választották újra négy évre 47 igen, 19 nem szavazattal és 3 tartózkodás mellett.

2013.03.10 15:17MTI

A több mint háromórás közgyűlésen az elnök ellenzéke kisebbségben maradt, szakmai és anyagi természetű kifogásait a többség rendre leszavazta. Dobos Imre felvetésekre reagálva elmondta, hogy a szövetség irodájának működtetése évi 17 millió forintba kerül, ebből 5 milliót áll a Magyar Olimpiai Bizottság, a többi költséget az MSSZ támogatói fedezik. 

Hozzátette, hogy az elmúlt négy esztendőben közel 70 millió forint érkezett be a szponzoroktól. A küldöttek, akik a közgyűlésen tíztagú elnökségre mondtak igent, Elek Istvánt társelnöknek, Dénes Ákost pedig tiszteletbeli elnöknek választották meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.