Kölcsönbe kerül az együtteshez

Juhász Roland aláírt a Videotonhoz

Hivatalosan is bejelentette a Videoton, hogy Juhász Roland a székesfehérvári labdarúgócsapatban folytatja pályafutását.

2013.02.20 17:53MTI

A klub hivatalos honlapjának beszámolója szerint a belga Anderlechttől érkező válogatott védő június 30-ig kölcsönbe kerül az együtteshez.

"Több hazai csapat is megkeresett, végül azért a Vidivel egyeztem meg, mert nagyon tetszett az a profizmus, ami erre a klubra jellemző - idézte Juhászt a klub honlapja. - Ősszel a Vidi több EL-mérkőzését is a helyszínen tekintettem meg, amelyek szintén megerősítették bennem azt, hogy érdemes ide igazolnom. A célom az, hogy 2003 után 2013-ban is magyar bajnoki címet ünnepelhessek."

Az Anderlecht 2005 nyarán szerződtette Juhászt, aki csaknem 300 meccsen lépett pályára a csapat színeiben, és 29 gólt szerzett.

A hosszú éveken át a magyar nemzeti csapat alapemberének számító hátvéd a mostani szezonban nem kapott szerepet a brüsszeli csapatnál, ezért már hosszú ideje új együttest keresett magának.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.