Nem jött össze a Gringos csapatának

Várakozásokon felül teljesített első idényében a Gorillaz

A Dunaújváros Gorillaz támadó- és védőcsapata is szerzett pontot a Pécs Gringos ellen, így lett 5-0 a végeredmény. Magyarországon soha nem született még ilyen kevés pont a bajnokságban.

2008.06.16 15:10Pécsi Márk

Úgy indult, hogy még a végén el is maradhat. Nagy eső esett vasárnap délelőtt Dunaújvárosban, rendkívül felázott talaj fogadta a csapatokat. Nagyjából 300 néző gyűlt össze a lelátón, hogy biztassák csapataikat. Azért írom, hogy csapataikat, mert egy nem túl népes, de annál lelkesebb szurkolótábor kísérte el a baranyai srácokat a Duna partjára. A hazai csapat az idei év egyik legkellemesebb meglepetését szolgáltatta 2-2-es mérlegével, míg a Pécs Gringos történetének legfényesebb sikere előtt állt (és áll még most is) azzal, hogy a rájátszásba juthat. A mai napon át is léphettek volna a küszöbön, de a Gorillaz – még ha csak időlegesen is – becsapta az ajtót. 

A mérkőzés elején a Gringos nyerte az érmefeldobást, és rögtön egy visszahordással kezdték az összecsapást. Az első play során mindjárt el is adták a labdát, ekkor Varga Levente kezéből sodorták ki a játékszert még a dobó mozdulat megkezdése előtt, így nagyon jó mezőnypozícióból kezdhette meg a pontszerző-akciót a hazai csapat. Főleg futásokkal operált Harmath "Mao" Ákos, a Gorillaz vezetőedzője, de csak field goal távolságra sikerült lopakodni. 

Ezt az első próbálkozásnál Friedrich (# 89) még belőtte, de egy false start miatt az 5 yardról távolabbi kísérletet már kihagyta a tehetséges WR/K, sikerült blokkolnia a Gringos speciális csapategységének. Az állás maradt tehát 0-0. Majdnem végig az első félidőben csak mezőnyharc folyt, amikor végre az endzone közelébe kerültek a csapatok, mint ha valami történt volna a fejekben mindkét oldalon. Be voltak oltva TD ellen ezen a napon a csapatok. A csendet végül az egyszer már hibázó Friedrich törte meg egy field goal formájában, 3-0-ra módosítva ezzel az állást. Ekkor már lehetett érezni, nem ezen az összecsapáson fogják megdönteni a magyar pontrekordot. Különösen feltűnő volt, hogy a dunaújvárosi OL mennyire jól használta fizikai erejét, míg a pécsi secondary is többször villant egy-egy remek védekezéssel. 

Sok szabálytalanság borzolta még a kedélyeket, az első félidőben a false start és a holding volt a "legnépszerűbb", míg a második félidőben az elkapóknak és védőiknek "hála" a pass interference.

A félidőben fellépett a hazai csapat frissen alakult cheerleader csapata, egy remek előadással szórakoztatták a rendkívül lelkes közönséget. Még semmi sem dőlt el ekkor, óriási csatára volt kilátás, amit a csapatok a második félidőben – igaz nem pontok formájában – maximálisan igazoltak. A szó jó értelmében felpaprikázott két csapat jött ki a második félidőre, nem volt kérdés, hogy a Pécs mindenre képes a rájátszás bebiztosításáért, míg a Gorillaz nem fog meghátrálni saját közönsége előtt. 

A Gorillazban Pokornyi személyében új irányító kezdett, de ez az Offense teljesítményén a pontok tekintetében nem igazán látszott. Fügedi a Gorillazban, míg Lendvai a Gringosban játszott RB poszton maradandót, rájuk a jövőben is lehet építeni egy támadóegységet. Lendvai, amikor megindult, és elkezdte "táncát" még a DIV II által is elismert, Helényi Árpád által vezetett dunaújvárosi LB sor is megizzadt néha, mire meg tudták állítani.
 
Fügedi, pedig amikor begyújtotta a rakétákat a pécsi edzői kar szíve kezdett hevesebben verni, na, nem a szerelemtől Tehát a csapatok gyűrték egymást rendesen a második félidőben is, de a védelmek remekül helyt álltak. A harmadik negyedben egy gyönyörű passz-játék után remek helyzetbe került a Gorillaz, a pécsi védelem azonban ekkor is útját állta a hazai próbálkozásoknak. Friedrich kényszerült újabb mezőnygól kísérletre, de a remek nyomás hatására kihagyta a nagyjából 40 yardos próbálkozást. 

A Pécs Gringos 6 perccel a vége előtt újabb lehetőséget kapott a pontszerzésre. A saját térfelükről indulva sikerült eljutni a Dunaújváros Gorillaz 30 yardosáig, de ez a drive sem végződött pontszerzéssel, köszönhetően a remek hazai védelemnek. Több interceptiont szerzett mindkét védekező csapatrész, egyaránt jól dolgozott a secondary a csapatokban. 

Ezen a napon nem tudtak áttörni rajtuk és Lendvai elfáradásával egyre kevesebb erő maradt a pécsi próbálkozásokban. Idő szűkében nekimentek negyedikre is, de Helényi Árpádnak sikerült a LOS mögött "leszedni" a Gringos futóját, így a labda alig két perccel a vége előtt dunaújvárosi kezekbe került.

Futásokkal próbálták ölni az időt, míg 15 mp-el az összecsapás vége előtt nem sikerült pontokat szerezni, Friedrich kihagyta a field goalt, így 10 mp állt a vendégek rendelkezésére hogy megfordítsák a mérkőzést. Ám ekkor, ami nem ment az Offensenek, az összejött a Defensenek: Forgács Krisztián sackelte a menekülő pécsi QB-t az endzoneban, így 2 pontot szerzett a Gorillaznak. Ezzel le is járt az idő, vége volt az összecsapásnak. A Pécsnek újabb hetet kell várnia a rájátszásban jutásra, míg a Dunaújváros Gorillaz újfent bebizonyította, hogy jó úton járnak és jövőre komolyan számolni kell velük a végelszámolásnál is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.