Egy szerelem véget ért

Rátgéber László eljön Pécsről

Régóta lógott a levegőben, mégis mindenki nehezen képzelte el, hogy egyszer elválik egymástól Rátgéber László és a Pécs női kosárlabdacsapatának útja. Most megtörtént, és még csak ízlelgetni is nehéz bármilyen nevet, akinek majd köze lesz a baranyai kosaras csapat kispadjához.

2008.06.04 08:30ma.hu

Nem csoda ez, hiszen 15 éven keresztül folyamatosan irányította Rátgéber a pécsi kosaras lányokat. Generációk cserélődtek, tehetségek nevelkedtek, nagyszerű idegenlégiósok számára vált második otthonná Pécs. Köszönhetően Rátgébernek. Szaktudásának, folyamatos győzni akarásának, emberi hozzáállásának. Kevesen mondhatják el magukról, hogy szinte betöltetlen űrt hagynak maguk után. Rátgéber és Pécs viszonylatában viszont egyértelműen erről van szó. 

Rátgéber 9 magyar bajnoki, illetve magyar kupa címet nyert a Péccsel, és három alkalommal is 4 közé vezette az alakulatot az Euroligában. Abban a sorozatban, ahol több száz millió forintos költségvetésű csapatok ellen folyamatosan helytállt a Pécs, és óriási presztízzsel rendelkezett. És hát a pénz. Sokszor mondjuk, már elcsépelt is eléggé: a pénz, illetve a pénz hiánya számos esetben gátja egy egyébként jól működő szakmai kapcsolatnak, együttműködésnek. Erről van szó Pécsen is. 

Rátgéber régóta mondja: valamit tenni kell, mert a vége összezuhanás lesz. A mai kosaras világban sajnos már nem elég a lelkesedés, az összetartás. Ma már olyan profin menedzselt csapatok működnek, hogy csak és kizárólag nagyon komoly költségvetéssel a háttérben lehet felvenni velük a versenyt. Tudja ezt jól Rátgéber is, de eddig úgy volt vele: majd csodát csinálnak. És ez többnyire sikerült is. Ám a végtelenségig nem lehet húzni, van egy olyan pont amikor az ember elfárad, és azt mondja: én most hátralépek, mert bár fájó, ez tűnik a legideálisabb megoldásnak. Az idei szezonban úgy kapott ki 3-1 re a bajnoki döntőben a Pécs, hogy mindenki tudta: ez a realitás, nem volt esélye a baranyai csapatnak a Sopron ellen. 

Nagy valószínűséggel ez volt az utolsó csepp a pohárban Rátgébernél. Mert lehet kiesni az Euroligából a nyolc között, és lehet nagyon szoros csatában, egyenlő erők küzdelmében alulmaradni egy bajnoki döntőben, de… Esélytelenként indulni, és a papírformát „érvényesítve” simán kikapni, nos, ez nem Rátgéber világa. Tudják ezt nagyon jól a pécsi vezetők, és szurkolók is. S bár bizton mindenki el van keseredve, azzal is tisztában vannak: ez a döntés már nagyon régóta érett. 

Rátgéber már alá is írt 2 évre valahová. Hogy hova, majd hét végén jelentik be, de nagy valószínűséggel ez most nem igazán fontos senkinek. Az borítékolható, hogy külföldön folytatja pályafutását a tréner, és ha majd rendeződik valaha szeretett klubjának anyagi helyzete, talán újra láthatjuk őt itthon. És ha itthon, akkar valószínűsíthetően: a Mecsekalján.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.