A budapesti Körcsarnokban

Olimpiai és világbajnokok a tornászok 10. Kanyó Éva Emlékversenyén

A hétvégén lesz a budapesti Körcsarnokban a tornászok tizedik Kanyó Éva Emlékversenye, amelyen több olimpiai és világbajnok is jelen lesz.

2012.10.11 23:59MTI

A szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az eseményre tíz országból érkeznek tornászok, edzők és versenybírók. Kilátogat a versenyre többek között Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója, Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívó, Magyar Zoltán, kétszeres olimpiai bajnok tornász, a Magyar Torna Szövetség elnöke, Kulcsár Győző, négyszeres olimpiai bajnok vívó, valamint Balzsay Károly profi világbajnok ökölvívó is.

A versenyprogram szerint szombaton 10 órától a serdülő és ifjúsági összetett versenyt, 15:30-tól pedig a felnőttek egyéni összetett viadalát rendezik meg. Az emlékverseny vasárnap 10:30-tól a szerenkénti döntőkkel folytatódik.

A programot látványos bemutatók színesítik, az érdeklődők láthatják a többi között a londoni olimpián döntős, világbajnoki negyedik Hidvégi Vid lólengés-gyakorlatát is.

Kanyó Éva csapatban világbajnoki negyedik, gerendán világbajnoki hatodik volt 1978-ban. Ugyanabban az évben megnyerte a Magyar Nemzetközi Bajnokság összetett versenyét és az Amerika Kupát, a világranglistán pedig bekerült az első 10 helyezett közé. Kanyó Éva 2000-ben, 39 évesen hunyt el.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.