Bajnok lett a Los Angeles Galaxy

Obama a Fehér Házban fogadta David Beckaméket

Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke a Fehér Házban fogadta kedden az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságot (MLS) megnyerő, többek között David Beckhamet is foglalkoztató Los Angeles Galaxy gárdáját.

2012.05.16 10:50MTI

Az államfő ötperces beszéddel köszöntötte a futballistákat, akiknek novemberi diadalát "hatalmas teljesítményként" jellemezte.
   
"Megfeleltek az előzetes elvárásoknak" - fogalmazott Obama, aki kiemelte Beckham, valamint az ír Robbie Keane és az amerikai Landon Donovan szerepét. "A sztárjátékosaik kiemelkedő képességeit és a kemény munkát sikerült ötvözniük, ennek pedig meglett a gyümölcse."
   
Az elnök külön dicsérte a 37 éves Beckhamet, aki számos sérülése ellenére egyik legjobb idényét produkálta:
   
"Szívós egy fickó. Mindemellett egyike azon keveseknek, akik kemények a pályán, de közben saját alsónadrág-kollekciójuk is van."
   
Obama hivatalba lépése óta mindig fogadást ad a profi és egyetemi ligák bajnokainak. Az idei év elején a tavaly a kosárlabda-bajnokságban (NBA) győztes Dallas Mavericks, valamint a jégkorongligában (NHL) diadalmaskodó Boston Bruins együtteseit is vendégül látta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.