Lemondott posztjáról
Lemondott: már nem szövetségi kapitány Capello
Lemondott posztjáról szerdán Fabio Capello, az angol labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitánya.
2012.02.08 21:29MTIA 65 esztendős tréner azt követően távozik a kispadról, hogy hétfőn élesen kritizálta az FA-t, amely megfosztotta John Terryt a nemzeti csapat kapitányi karszalagjától. A Chelsea védőjét azért büntették ezzel az intézkedéssel, mert állítólag rasszista kijelentést tett Anton Ferdinandra, a Buzsáky Ákost is foglalkoztató Queens Park Rangers védőjére a két együttes tavaly október 23-i mérkőzésén.
Capello egy televíziós interjúban azt mondta, számára még mindig Terry a csapatkapitány, s hozzátette, szerinte helyesebb lenne, ha a futballista megtarthatná a karszalagot. Az olasz szakember saját bevallása szerint David Bernsteinnek, az FA vezetőjének azt mondta, szerinte a bírósági ítéletig nem szabadna a játékost bűnösnek tekinteni.
Capello és Bernstein, valamint Alex Horne, az FA főtitkára szerda este a Wembley Stadionban tárgyalt az ügyről.
"A közel egy órán át tartó megbeszélésen elfogadtuk Fabio lemondási szándékát, amely azonnali hatállyal életbe is lépett" - áll az FA szerda esti közleményében.
"Elfogadtuk az elhatározását, s egyetértettünk vele abban, hogy ez a helyes döntés. Szeretnénk hangsúlyozni, nemcsak ezen a megbeszélésen, hanem az angol válogatott szövetségi kapitányaként is bizonyította, profi szakember." Terry állítólagos rasszista megnyilvánulásáról a mérkőzés után az egyik néző tett bejelentést a hatóságnak, amely a videofelvételek alapján nyomozott. A Chelsea védője múlt szerdán a bíróság előtt ártatlannak vallotta magát. A per júliusban, az Európa-bajnokság után folytatódik. Amennyiben a futballistát bűnösnek találják, várhatóan pénzbírságot kap. Egyszer már maga Capello is leváltotta Terryt mint csapatkapitányt, miután kiderült, hogy a futballista egy volt csapattársa, Wayne Bridge korábbi élettársával csalta meg a feleségét. Terry ugyanakkor tavaly márciusban újra csapatkapitány lett. Capello 2008 januárja óta irányította az angol válogatottat. A 2010-es dél-afrikai világbajnokságon a nyolcaddöntőben Németországtól elszenvedett 4-1-es vereséggel búcsúzott a gárda, amely később veretlenül jutott ki az idei lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06