Tour de Gejl
135 kiló mézbe forgatták Contadort
Nem kevesebb, mint 135 kiló mézet kapott Alberto Contador, a háromszoros Tour de France-győztes országúti kerékpáros egy spanyol agrárkereskedelmi cégtől.
2012.01.08 09:09MTIA szokatlan promóciós eseményen a bringás ajándékát sajátos "mézes matematikával" állították össze: az összmérlegbe a saját - 64 kilós - testsúlyán kívül a három legnagyobb kerékpáros körversenyen, az általa már egyként megnyert Tour de France-on, Giro d,Italián és Vuelta a Espanán használt biciklik súlya számított bele.
Hogy mennyire bizonyul majd valóban édes ajándéknak a kapott méz, e hónap második felében derül ki, amikor is Contador doppingügyében ítéletet hirdet a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS).
A spanyol kerekes 2010-ben lebukott a Touron, szervezetében klenbuterol nyomaira bukkantak. Először felfüggesztették versenyzői engedélyét, majd hazája szövetsége felmentette, de az ítélet ellen a nemzetközi szövetség (UCI) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) is fellebbezett a CAS-nál, amely novemberben tartott meghallgatást az ügyben.
A versenyző ártatlannak vallja magát, elmondása szerint fertőzött hús miatt akadt fenn a vizsgálaton.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06