Filips Dhondt váltja Bartha Csabát
Új ügyvezető az Újpest FC élén
Közös megegyezéssel távozott posztjáról Bartha Csaba, az Újpest FC labdarúgócsapatának eddigi ügyvezető igazgatója, helyét a belga Filips Dhondt veszi át, akit hétfőn sajtótájékoztatón mutatott be a klub.
2011.12.05 15:21MTI"Nagyon keményen dolgoztunk az elmúlt időszakban itt és Belgiumban is, amikor idejöttem, már akkor mondtam, hogy érkezni fog majd valaki a vezetésbe" - vezette fel az eseményt Roderick Duchatelet, az Újpest FC belga tulajdonosa. "Az ő személyében úgy gondolom, megtaláltuk a megfelelő embert."
"Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Remélem, hogy a tapasztalataimmal nagy sikereket érhetünk majd el a jövőben, egészséges ambícióval vágok neki ennek a feladatnak" - nyilatkozta Filips Dhondt, aki több mint 17 éve dolgozik a futballban, többek között részt vett a 2000-es holland-belga közös rendezésű Európa-bajnokság előkészítésében, valamint kilenc évig volt az FC Bruges ügyvezető igazgatója.
Dhondt szerint az Újpest ebben a szezonban, a gyengébb őszi szereplés miatt, a bajnokságban már nem nagyon nyújthat kiemelkedő produkciót, így elsősorban a Magyar Kupa-mérkőzésekre kell összpontosítania az együttesnek. A lila-fehérek szombaton a Kaposvár második csapatát búcsúztatták a sorozat nyolcaddöntőjében, a legjobb nyolc között pedig a Bajával találkoznak majd. Távolabbi céljai között azt jelölte meg, hogy a klub "önellátó" legyen, azaz a bevételeiből tartsa fenn magát.
Roderick Duchatelet beszélt a téli átigazolási szezonról, elmondta, hogy mindenképpen szeretnék megerősíteni a keretet, ennek megfelelően legalább két-három futballista érkezése várható. A tulajdonos továbbá megerősítette, hogy töretlen a bizalom Zoran Spisljak vezetőedzővel szemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:42 Várhelyi Olivér magyarázatot adott a grúz miniszterelnök elleni 'halálos fenyegetésre'
- 9:36 Motoros baleset után kórházba szállították Petr Pavel cseh elnököt
- 8:52 Összedőlt egy turisták körében népszerű szórakozóhely és étterem Mallorcán - képek, videók
- 7:51 Megérkeztek az Európai Űrügynökség Euclid missziójának első tudományos eredményei
- 7:10 Félmillióan szerették volna élőben látni a 7-1-es magyar-angolt
- 6:08 4 év börtönt kapott egy hálapénzt elfogadó vezető beosztású orvos
- 5:56 Megkezdődött a M2 metróvonal és a H8-as/H9-es HÉV összekötését célzó projekt megvalósítása
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06