A szakember szórakoztató mérkőzésre számít
Finn kapitány: kemény meccs lesz, de felkészültünk
Szórakoztató mérkőzésre számít, ugyanakkor szeretne meglepetést okozni kedden a Puskás Ferenc Stadionban Mixu Paatelainen, a magyarok elleni zárókörös Európa-bajnoki selejtezőre készülő finn labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
2011.10.10 19:24MTI"Talán nincs tétje a holnapi mérkőzésnek, ennek ellenére el kell, hogy mondjam, nagyon várjuk már az összecsapást - nyilatkozta hétfő esti sajtótájékoztatóján a szakember. - Bízom abban, hogy a magyarok is így vannak ezzel, és akkor ki tudjuk szolgálni a nézőket. A magyarok rendkívül sokat fejlődtek az elmúlt időszakban, Finnországban le is győztek minket, de most mi szeretnénk meglepetést okozni."
A tréner elmondta: elégedett volt játékosainak a svédek elleni teljesítményével a 2-1-es hazai vereség ellenére, amely amúgy azt jelentette, hogy a keddi összecsapás eredményétől függetlenül a magyarok a svédek mögött a csoport harmadik helyén végeznek, és nem jutnak ki a jövő évi, lengyel-ukrán közös rendezésű kontinensviadalra.
"A szomszéd ellen mindig nagyon nehéz futballozni, lelkileg és fizikailag is. Elégedett voltam a csapatommal, de ki kell mondjuk, a svédek ennyivel jobbak nálunk" - mondta Paatelainen.
A szakember hozzátette: a selejtezősorozat előtt a finneket gondolta volna a csoport harmadik legerősebb csapatának, ám látva a magyar csapat folyamatosan fejlődő játékát, most úgy érzi, Egervári Sándor alakulata teljesen megérdemelten végez a harmadik helyen.
Teemu Pukki, a Bundesligában szereplő Schalke 04 játékosa kemény mérkőzésre számít:
"A magyaroknak nagyon erős csapatuk van, kemény meccs lesz, de felkészültünk."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06