Olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok
Elhunyt Tóth Géza súlyemelő
Súlyos betegség után, 79 éves korában elhunyt Tóth Géza olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok súlyemelő.
2011.10.05 15:11MTIA nemrég Szombathely díszpolgárává választott sportember 1955-ben lett válogatott, a világversenyeken összesen 22 medált érdemelt ki: világbajnokságokon 4 arany-, 3 ezüst- és 4 bronzérmet, Eb-ken 5 első, 3 második és 2 harmadik helyet szerzett. Amellett 3 világcsúcs és 157 országos rekord fűződik a nevéhez.
Mesteredzői minősítést szerzett, 1972 és 1987 között főfoglalkozású vezetőedzőként dolgozott a Haladásban, huszonkét évet tanított a TF-en. 1987-ben négy hónapig Dél-Amerikában az ottani válogatottak felkészítésében segített, és ténykedett Ausztriában is.
2002-ben – hetvenedik születésnapjára – a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség becsületrendjét ítélték neki, egy évre rá a sportminisztertől Csík Ferenc-életműdíjat kapott. Vas megyében az évszázad legjobb sportolójának választották.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
- 13:46 A félvezetők globális eladása 15,2 százalékkal nőtt az első negyedévben éves szinten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06