Kicsi gólok
Az argentin kapitány nem tartja kudarcnak a korai búcsút a Copán
Sergio Batista argentin szövetségi kapitány úgy véli, nem kell kudarcként értékelni, hogy válogatottja a negyeddöntőben búcsúzott a hazai rendezésű labdarúgó Copa Americától.
2011.07.17 17:40MTI"Ezt nem nevezem kudarcnak, a kudarc túl erős kifejezés - mondta a tréner, védelmébe véve egyúttal programját, amely a szerinte legfontosabb célig, a 2014-es világbajnokságig jelöli ki az utat.
Ezzel együtt némi önkritikát is megfogalmazott, mondván: "Ha két mérkőzés után változtatni kell az összeállításon, akkor ott valami gond van, amit meg kell oldani." Batista a harmadik csoporttalálkozó előtt a Banega, Cambiasso, Tevez, Lavezzi négyest lecserélte a Gago, Di Maria, Agüero, Higuaín kvartettre, ami jó húzásnak bizonyult.
Ugyanakkor - amint azt a szövetségi kapitány is elismerte - a csapat ilyen összeállításban is szervezetlenné vált az uruguayiak elleni negyeddöntős összecsapás második félidejére. A szövetségi kapitányt már a torna előtt sok kritikával illették, a szurkolók szerint ugyanis - a 2008-as olimpiai bajnoki címmel együtt is - érdemtelenül tölti be a posztot, mivel nincsen semmilyen kimagasló eredménye jelentős klubnál.
Az Olé című lap a tizenegyespárbajban elvesztett negyeddöntő után egyértelműen fogalmazott: "nemzeti kudarcról" írt.
"A futball tekintetében halottak vagyunk, mert hiszen ez a Copa volt, amelyen lehetőség nyílt volna arra, hogy elinduljunk, hogy Messi köré csapatot építsünk és hosszabb távra szóló álmokat szövögessünk" - vélekedett a lap szakírója.
A cikk kitér arra is, hogy a három döntetlen mellett a Costa Rica-i utánpótláscsapat ellen kiharcolt egyetlen győzelem összességében lesújtó mérleg, mint ahogy az is elszomorító, hogy az argentin válogatott nem tudta kihasználni a létszámfölényéből adódó előnyt a negyeddöntő második félidejében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:34 Holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket Kapuváron
- 7:27 Uniós vezetők és a NATO főtitkára is elítélte a Robert Fico szlovák kormányfő elleni lőfegyveres támadást
- 7:22 Borrell: a rafahi katonai művelet folytatása súlyos terhet róna az EU és Izrael kapcsolatára
- 6:57 Budai Gyula büntetőfeljelentést tett külföldi kampányfinanszírozás gyanúja miatt
- 5:55 Fico már nincs életveszélyben
- 5:26 Szijjártó Péter: sokkoló és megdöbbentő a Robert Ficót ért merénylet
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06