Gyáva hallgatás?

Tibet igen, olimpiai bojkott nem

Az Európai Unió sportminiszterei, valamint a nemzeti olimpiai bizottságok ellenzik a tibeti tüntetők által követelt, a pekingi olimpia elleni bojkottot.

2008.03.18 13:57MTI

Az EU-s politikusok és sportvezetők szlovéniai megbeszélésén elhangzott: a sportnak nem lehet köze a mostani politikai helyzethez, és a korábbi olimpiai bojkottok megmutatták, hogy csak korlátozott hatás, befolyás érhető el. Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke vasárnap szintén a bojkott ellen emelt szót. 

A zavargások múlt hétfőn, a Kína elleni sikertelen tibeti népfelkelés 49. évfordulóján kezdődtek, amikor a pekingi seregszemle ellen tiltakozó több száz tibeti emigráns megpróbált Indiából Tibetbe eljutni. 

Az erőszakos cselekményeknek a hivatalos kínai adatok szerint eddig 13 halálos áldozata volt, a száműzetésben élő tibetiek azonban 80-100 halottról beszélnek. Az olimpiai szervezőbizottság (BOCOG) szerint a tibeti helyzet nem befolyásolja az augusztusi játékokat. - Minden kísérletet visszautasítunk, amely arra irányul, hogy politikai síkra terelődjön az olimpia ügye - közölte még vasárnap Szun Vej-tö (Sun Weide) BOCOG-szóvivő. 

A NOB által el nem ismert tibeti olimpiai bizottság első embere, Wango Tethong a múlt héten éles hangvételű levelet küldött Rogge-nak, melyben leszögezi: a NOB és szponzorai elmulasztották emlékeztetni a kínai kormányt arra az ígéretére, mely szerint javít az emberi jogok helyzetén. 

- Az önök gyáva hallgatása bátorította fel Pekinget arra, hogy folytassa a tibeti elnyomó politikáját - tette hozzá. A világsajtó mindeközben keményen bírálja a kínai vezetést a lhaszai fellépés miatt. A bécsi Der Standard cikkében kifejti, hogy ha Kína túl keményen jár el az ügyben, azzal az olimpia bojkottját kockáztatja. 

Az olasz Corriere della Sera szerint a pekingi kormánynak el kell döntenie, hogy enged-e a nemzetközi nyomásnak, vagy összevérzi az ötkarikás lobogót. A zürichi Tages-Anzeiger még szigorúbban fogalmaz: - Ha Rogge még most is a hallgatást választja, akkor a NOB elveszti minden szavahihetőségét. A dalai láma ugyanakkor nem szólított fel az olimpia bojkottjára. 
 
A kínai népnek szüksége van arra, hogy büszkének érezhesse magát. Kína megérdemli, hogy otthont adhat az olimpiai játékoknak. Emlékeztetni kell Pekinget arra, hogy megfelelő vendéglátónak kell lennie
- mondta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.