Peking 2022
'A fájdalom elviselhetetlen volt' - lefagyott a finn sífutó pénisze a téli olimpián
Többször is farkasordító hidegben kellett versenyezniük.
2022.02.21 08:20ma.huTöbbször is farkasordító hidegben kellett versenyezniük a sportolóknak a pekingi téli olimpián, kiváltképp a csangcsiakoui hegyekben, ahol többek között a sífutóviadalokat is rendezték. Nemegyszer elő is fordult, hogy megváltoztatták az adott szám időpontját, hogy elkerüljék az embertelen körülményeket.
A férfiak 50 kilométeres versenyét, a legemberpróbálóbb számot le is rövidítették, hogy elkerüljék a feagyási sérüléseket. A versenyzőknek "csak" 30 kilométert kellett teljesíteniük, ám volt aki így sem úszta meg sérülés nélkül.
A finnek 28. helyen célba ért versenyzője, Remi Lindholm arra panaszkodott, hogy teljesen elfagyott a pénisze.
"Kitalálhatod, melyik testrészem fagyott meg a leginkább. Ez volt az egyik legrosszabb verseny, amelyen részt vettem. Csak a túlélésről szólt" - nyilatkozta. Lindholm hozzátette, hogy a verseny végeztével lassú melegítéssel próbált életet lehelni férfiasságába.
Amikor elkezdett felengedni, a fájdalom elviselhetetlen volt - mondta, hozzátéve, másodszor esett meg vele hasonló baleset, tavaly a finnországi Rukában hasonló incidens történt.
⚠️ This information may offend the sensibilities of some people.
— XC Skiing Warriors (@XCSwarriors) February 19, 2022
🧊 Finnish skier's penis froze in the middle of the competition: "Pretty unbearable pain"@RemiLindholm put a heat bag on his penis after the race.
🔗 https://t.co/2q5AdQvShT pic.twitter.com/y19MnzWYTD
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06