Olimpia

Paralimpia 2020 - Konkoly Zsófiáé az első magyar érem

Konkoly Zsófia ezüstérmet szerzett 400 méteres gyorsúszásban a tokiói paralimpián.

2021.08.25 10:28MTI

Az S9-es kategória idei Európa-bajnoka megnyerte délelőtt az előfutamát és 4:44.74 perccel, a legjobb idővel jutott az esti döntőbe.

A 19 éves pécsi úszó - akinek nem fejlődött ki rendesen a jobb karja - a fináléban is remekül versenyzett, és végül csak centimétereken múlt, hogy nem sikerült győznie.

Száz és kétszáz méternél a negyedik helyen fordult, 250-nél azonban már a második helyen haladt a rajttól végig vezető ausztrál Lakeisha Patterson mögött. A táv hátralévő részében óriásit hajrázott, egyre jobban megközelítette a fáradó riválist, de végül nem sikerült utolérnie, mindössze nyolc századmásodperces hátránnyal a második helyen végzett.

"Az előfutam után visszamentem pihenni egyet a szállásra, három órával a döntő előtt pedig már újra itt voltunk az arénában. Nagyon jó verseny volt ez a döntő, és nagyon örülök annak, hogy így sikerült" - nyilatkozott Konkoly Zsófia. "A hajrában beleadtam a szívemet, szinte csak az vitt előre. Már a selejtezőben is egyéni csúcsot úsztam, a fináléban pedig még azon is javítani tudtam, így teljesen elégedett vagyok azzal, hogy ez egy ezüstéremre volt elég. Sőt, ha bronzérem lett volna, annak is nagyon tudtam volna örülni" - tette hozzá.

Elárulta még, hogy bár az előfutam végül sima lett, előtte izgult, milyen időt tud majd úszni, mert korábban sérült volt a bokája, amit két-három hetet pihentetni kellett. A döntőben meg azért izgult, hogy minél előbb tudjon végezni.

Ugyanebben a számban a még csak 15 esztendős Payer Kata 5:23.14 perccel hetedik lett abban az előfutamban, amelyben csapattársa is úszott, és összesítésben a 14. helyen zárt.

Konkoly Zsófia a magyar küldöttség első érmét nyerte Tokióban.

A szerdai versenynapon még egy magyar volt érdekelt az úszódöntőkben, Adámi Zsanett 100 méter háton, az S2-es kategóriában. A 26 éves versenyző előfutamában egy ellenfelét megelőzve negyedik lett 3:09.16-tal, ezzel biztosította helyét a nyolcas fináléban. A merev ízületekkel született magyar parasportoló a döntőben is egy vetélytársát tudta maga mögé utasítani, ezzel a hetedik helyen végzett. A számot a címvédő, világbajnok és világcsúcstartó szingapúri Jip Pin-hsziu nyerte.

Eredmények:
nők 400 m gyors, S9-es kategória:
Lakeisha Patterson (Ausztrália) 4:36.68 p
2. KONKOLY ZSÓFIA (MAGYARORSZÁG) 4:36.76
3. Toni Shaw (Nagy-Britannia) 4:39.32
...14. PAYER KATA (MAGYARORSZÁG)

nők, 100 m hát, S2-es kategória:
Jip Pin-hsziu (Szingapúr) 2:16.61 p
2. Jamada Mijuki (Japán) 2:26.18
3. Fabiola Ramirez (Mexikó) 2:36.54
...7. ADÁMI ZSANETT (MAGYARORSZÁG) 3:11.88

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.