A vert mezőnyben öttusázóink

A mezőny második felében végeztek női öttusázóink

Vörös Zsuzsanna a 20., Gyenesei Leila pedig a 24. helyen végzett a pekingi olimpia női öttusaversenyében.

2008.08.22 16:13MTI

Győzött a német Lena Schöneborn, második lett a brit Heather Fell, míg a dobogó harmadik fokára az ukrán Viktorija Tyerescsuk állhatott fel. A négy éve, Athénban aranyérmes, egyéniben háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok Vörös jól kezdett, 182 körös lövészetéből még bármi kisülhetett volna, de a vártnál lényegesen rosszabb vívása miatt hamar elszálltak éremszerzése reményei.

"Jobbra számítottam, de hát az öttusa ilyen. Lehet, hogy tegnap vagy holnap jobban tudtam volna teljesíteni, viszont ma kellett és ma ennyire tellett. Jól ment a lövészet, előzetesen úgy éreztem, hogy jó lesz a vívás is, de erről szól az egynapos öttusa, hogy ki milyen lábbal kel fel. Valamikor összejön, valamikor nem. Most jó nagy pihenés következik, hiszen nem vagyok már mai csirke, aztán folytatom tovább" - mondta Vörös.

Az újonc Gyenesei, aki idén, Budapesten hatodik volt a világbajnokságon, már azzal sikert ért el, hogy egyáltalán kijutott az olimpiára. Pekingben nem tudta ugyan megismételni vb-szereplését, de így is a várakozásnak megfelelően szerepelt, főleg annak tükrében, hogy 2006-ban még téli olimpián indult sífutóként.

Az első két technikai számban, lövészetben és vívásban a 36 fős mezőny hátsó felében végzett, innen pedig a középső harmad végére tudott felzárkózni.

"Az első öttusás olimpiámtól ennél többet nem nagyon várhattam. Voltak olyan részek, melyekkel elégedett vagyok, például a lovaglás az ilyen. A vívás körülbelül olyan lett, mint amilyet várhattam, a lövészetben viszont egy kicsit jobbat szerettem volna. Futásban ennyit tudok. Elég magas vagyok, és ez a kanyargós pálya nagyon megfogott. Huszonkét éves vagyok, még két olimpia is beleférhet. Ez a mostani tapasztalatszerzésre tökéletesen megfelelt. Szerettem volna húszban lenni, de nem vagyok elkeseredve. Nagyon élveztem, hogy itt lehettem, örülök, hogy így zártam ezt a versenyt" - értékelt Gyenesei.


Kulcsár Antal női szövetségi kapitány szerint a rossz vívás után már nem volt esélye Vörös Zsuzsának és Gyenesei Leilának a jó szereplésre.

"A lövészet mindkettőjük esetében önmagukhoz képest elfogadható volt, a következő számok megfelelő teljesítésével még bármi lehetett volna" - mondta az MTI-nek Kulcsár. 

"Zsuzsa a vívásban nem tudta elkapni a fonalat, Leilának pedig még túl erős ez az olimpiai vívómezőny. Innentől vergődtünk. Úszásban hozták magukat, a lovaglásban pedig kivették a gyengébb lovakat, így elment az az esély is, hogy esetleg az előttünk állók nagyobbat rontanak. Leila lovaglása volt az egyetlen, amivel meg vagyok elégedve. A futásban már legfeljebb csak magukkal versenyeztek.

Gyenesei István sportot felügyelő önkormányzati miniszter, Leila édesapja: "Mint édesapa végig izgultam, s örültem a jó lovaglásnak. Ehhez kellett, hogy Leila átvészelje az úszás előtti rosszullétet. Most megpróbálom ápolgatni a lelkét. Büszke vagyok rá, hogy ilyen rövid öttusamúlt után nem vallott szégyent, és néhány számban nagyon jól teljesített. Ez reménykeltő a jövőt illetően, hiszen csak másfél éve indult élete első öttusaversenyén."

Eredmények: női verseny

1.Lena Schöneborn (Németország) 5792 pont (lövészet: 177 kör/1060 pont, vívás: 28 győzelem/7 vereség/1072 pont, úszás: 2:16.91 perc/1280 pont, lovaglás: 1172 pont, futás: 10:28.82 perc/1208 pont)

2. Heather Fell (Nagy-Britannia) 5752 (185/1156, 20/15/880, 2:12.77/1328, 1144, 10:19.28/1244)

3. Viktorija Tyerescsuk (Ukrajna) 5672 (178/1072, 22/13/928, 2:13.97/1316, 1088, 10:13.25/1268)

...20. Vörös Zsuzsanna 5300 (182/1120, 15/20/760, 2:16.96/1280, 1076, 11:04.30/1064)

...24. Gyenesei Leila 5260 (171/988, 13/22/712, 2:13.84/1316, 1172, 11:02.35/1072)

Most fújhatnak egyet... (Fotó:MTI)


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.