Kajak-kenuban nincs gond

Vereckei Ákos és Vajda Attila is a középfutamban

A kajak egyesek 500 m-es versenyében érdekelt Vereckei Ákos, illetve Vajda Attila kenu 500 méteren a csütörtöki középfutamban folytathatja szereplését a pekingi olimpián.

2008.08.19 10:35MTI/ ma.hu

Vereckei első lett előfutamában, ahonnan azonban nem lehetett egyből a döntőbe jutni. A 12 közül ez volt az egyetlen szám, amelyben a sok nevező (29) miatt az elő versenyekből senki nem kvalifikálhatta magát egyenes ágon a végjátékba, így a keddi küzdelmek a jobbaknak bemelegítésül szolgáltak, a leggyengébbek viszont elbúcsúztak.

Az ebben a számban háromszoros vb- és ötszörös Eb-első Vereckei - aki hétfőn, az 1000 m-es négyes tagjaként már bejutott a fináléba - előbbi csoportba tartozott, Sao Tome és Principe-i, elefántcsontparti és szenegáli riválisának megelőzése nem okozhatott gondot számára, futamából az első hat jutott ugyanis a következő fordulóba.

A magyar klasszis amúgy gyakorlásként azért nagy csatát vívott az ausztrál Ken Wallace-szal, a svéd Anders Gustafssonnal és a lengyel Marek Twardowskival, s végül elsőként haladt át a célvonalon. Folytatás csütörtökön.

"Fontos volt, hogy megnyerjem a futamot. A legjobb időt akartam evezni, ez éppen csak nem sikerült, a kanadai Adam van Koeverden kicsit jobbat ment nálam, de azt hiszem, neki még inkább hátszele volt, nekünk pedig forgott a szél. Tehát messzemenő következtetéseket nem lehet leszűrni. Nagyjából azt éreztem edzéseken is, amit itt most, hogy jó formában vagyok, s nekem ez egy igen kiváló idő" - mondta Vereckei.

A hétfőn, 1000 m-en egyből döntőbe került Vajda Attila 500-on középfutamra kényszerül a kenu egyesek versenyében a pekingi olimpián, miután előfutamában csak a negyedik helyen ért célba.

A hosszabb távon vb-címvédő és idei szereplése alapján favorit szegedi klasszis fél kilométeren is a dobogóra pályázik, de így vannak ezzel többen is a mezőnyből, s az első pályán máris megkapott belőlük hármat, az Athénban második, aktuális világbajnok spanyol David Calt, az ukránok menőjét, Jurij Csebant, valamint a román Florin Mironcicot.

A magyar kenus nem nagyon erőlködött, hogy megszerezze az egyetlen, továbbjutást érő helyet, a futamot végül nagy küzdelemben Cal nyerte Mironcic és Cseban előtt, Vadja pedig - aki így csütörtökön javíthat - negyedik lett.

Az MTV online olimpiai TV adása

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.