Két versenyző, egy kvóta

Szocsi, műkorcsolya - bajban vannak az oroszok

Bajban vannak az oroszok a szocsi téli olimpián debütáló műkorcsolya csapatverseny miatt, mivel két férfi versenyzőt akarnak indítani, de csak egy kvótával rendelkeznek.

2014.01.17 15:22MTI

Ez derült ki Ottavio Cinquantának, a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) elnökének pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Az ISU-vezér a SYMA Csarnokban zajló budapesti műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság helyszínén azt mondta, Szocsi készen áll a február 7-én kezdődő játékokra.

Az olasz sportvezető szerint nagy eredmény, hogy műkorcsolyában a programba került a csapatverseny, így a korcsolyasportokban 25 aranyérmet osztanak ki az orosz városban.

Azért is fontosnak tartotta a csapatverseny bevezetését, mert így a másik két szakághoz, a rövidpályás és a nagypályás gyorskorcsolyához hasonlóan ezúttal már műkorcsolyában is több érem megszerzésére nyílik lehetősége egy sportolónak az olimpián.

A csapatversenyt illetően megjegyezte, többek között az tette lehetővé az ötkarikás programba kerülést, hogy a jégtáncosok küzdelmét háromról kétnaposra rövidítették. Elmondta, a csapatversenyben tíz nemzet küzdhet meg az aranyéremért úgy, hogy mind a négy számban - jégtánc, páros, férfi és női egyéni - egy-egy képviselője korcsolyázik, s a rövidprogramot követően a legjobb öt ország versenyzői mutathatják be a kűrjüket.

Hozzátette, arról vélhetően az ISU következő kongresszusán döntenek, hogy a csapatverseny bekerüljön a világ- és Európa-bajnokságok műsorába is. Az új versenyszám azonban komoly viharokat is kavart, elsősorban az oroszok és legnagyobb sztárjuk, Jevgenyij Pljuscsenko miatt.

A problémát az okozza, hogy a házigazdák azt tervezték, Torino olimpiai bajnoka, a háromszoros világ- és hétszeres Európa-bajnok Pljuscsenko indul a csapatversenyben, míg egyéniben az a Makszim Kovtun, aki a rövidprogramot követően negyedik helyen áll az Eb-n.

Csakhogy, mivel az oroszok egyetlen kvótát szereztek a férfiak között, így a szabályok szerint ugyanannak a személynek kellene indulnia a csapatversenyben és egyéniben is.

A csapatverseny rövidprogramja után akkor lehetséges a csere, ha az adott nemzetnek a megsérült versenyzője helyett van másik kvótával rendelkező korcsolyázója - a vonatkozó szabályok szerint.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.