Népszerűek a lovas versenyek
Hongkongban telt ház lesz a lovasversenyeken
Már biztos, hogy telt ház lesz a pekingi olimpia Hongkongban sorra kerülő lovasversenyein - jelentették be a lovas események lebonyolításáért felelős kínai szervezők.
2008.07.18 17:16MTIAz összesen 200 ezer belépő 90 százalékát már eladták, a fennmaradó 20 ezer jegyet pedig kizárólag az interneten keresztül értékesítik. Az olimpián szereplő lovak első csoportja július 21-én érkezik meg Hongkongba, innen, a város két repülőteréről légkondicionált járművekben, rendőri biztosítás mellett szállítják el őket szállásukra, míg a lovasokat ötcsillagos hotelekben helyezik majd el.
Az egészségügyi ellátásra kiemelten ügyelnek: Hongkong három kórházában 300 orvos és több mint ezer ápolónő áll az ötkarikás résztvevők és lovaik rendelkezésére. A versenyzők, kísérőik és a nézők eligazodását 2400 kínai segíti, állomáshelyük miatt a 16 ezer önkéntes közül őket tartják a legszerencsésebbeknek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06