Az Országházban
Siketlimpia: letették az esküt a magyar sportolók
Az Országház Vadásztermében került sor a Szófiában jövő hét pénteken kezdődő siketlimpián induló magyar sportolók ünnepélyes fogadalomtételére, melynek során kiderült, a győztesek több mint tízmillió forintot kapnak majd.
2013.07.16 13:22MTISzekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) helyettes államtitkára köszöntő beszédében kiemelte, a 22. siketlimpián minden idők legnépesebb magyar csapata indul.
Azt is hangsúlyozta, hogy az állam - az olimpián sikeresen szereplők díjazásához arányosítva - ez esetben is jutalmazza a kiválóan szereplő sportolókat, szavai szerint az aranyérmesek több mint nettó tízmillió forintot kapnak.
Tapolczai Gergely siket országgyűlési képviselő többek között arról beszélt, hogy a siketeket összeköti a jelbeszéd. Ez minden siketlimpián megfigyelhető, ez egy közös nyelv a hallássérült sportolók között - fogalmazott. A fogadalomtétel előtt egyperces néma csenddel emlékeztek a szombaton elhunyt dzsúdósra, Lecó Benedekre, aki szintén tagja lett volna a magyar csapatnak.
Ezt követően a cselgáncsozók a társuk mécsessel megvilágított fényképe előtt főhajtással fejezték ki tiszteletüket épp úgy, ahogy a tatamin a mérkőzések után szokták. A fogadalomtétel szövegét Túróczy Erika asztaliteniszező és Máthé Gábor teniszező mondta el jelbeszéddel.
A szófiai siketlimpián 13 sportágban 56 magyar sportoló indul. A legutóbbi, 2009-es tajvani játékokról két arany-, valamint 3 bronzéremmel tért haza a magyar csapat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06