Közöttük volt Hosszú Katinka is
London 2012 - elismerések a szeptemberben hiányzóknak
Állami kitüntetéseket és miniszteri elismerő okleveleket adott át a sportpolitikáért felelős államtitkár azoknak a londoni olimpián, illetve paralimpián negyedik, ötödik és hatodik helyen végzett sportolóknak, valamint a felkészítésükben résztvevő sportszakembereknek, akik a szeptember 17-i ünnepségen nem tudtak részt venni.
2012.11.14 14:07MTIAz Emberi Erőforrások Minisztériumában tartott szerdai ünnepségen Simicskó István beszédében emlékeztetett arra, hogy bár az olimpiának több hónapja vége, mégis fontosnak tartják, hogy a Magyarországnak dicsőséget szerzett versenyzőket köszöntsék, és átadhassák nekik megérdemelt kitüntetéseiket, elismeréseiket.
"Az emberi boldogsághoz hozzátartozik, hogy jót cselekedjünk barátaink, családtagjaink és hazánk felé. Sportolóink jócselekedete a teljesítményekben van. Önök az olimpián és paralimpián az egész magyar közösséget részesítették örömben" - mondta az ünnepelteknek az államtitkár külön kiemelve a férfi kézilabdázóknak az izlandiak elleni mérkőzésen nyújtott "szinte emberfeletti" teljesítményét.
Szólt arról is, hogy a kormány kiemelt fontosságúnak tekinti a sportot, és a jövőben is szeretne minden támogatást megadni a versenyzőknek. Az államtitkár köszönetét fejezte ki azoknak a sportolóknak, akik kitartanak a magyar válogatott mellett.
A jutalmazottak között volt Hosszú Katinka, a Londonban 400 méter vegyesen negyedik úszó is, aki kedden érkezett haza a rövidpályás Világkupa-sorozat utolsó állomásáról. Hosszú az egyéni eredmények összesítése alapján megnyerte az idei Vk-t.
"Most elég fáradtnak érzem magam, különösen, hogy a hazaérkezés óta két edzésen is túl vagyok, és most is oda sietek. Már az olimpia előtt is úgy terveztem, hogy a Vk-sorozat minden állomásán rajthoz állok, és mondhatom: az olimpiai negyedik hely után az önbizalmamnak is jót tett ez a sorozat, új erőre kaptam" - mondta az MTI-nek a világbajnok Hosszú Katinka. "A rengeteg utazás és a sok verseny újfajta edzésmódszernek is tekinthető, kizökkentem a monotonságból. Bevallom, nem számítottam ilyen eredményre, de természetesen nagyon örülök. Kedden már a rövidpályás Európa-bajnokságra utazom, amire külön nem készülök, edzésből teljesítem. A decemberi rövidpályás vb pedig már olyan verseny lesz, amelyre komolyan összpontosítok."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06