Október 23.
Debreceni közgyűlés: kitüntették Risztov Évát
A hagyományokhoz híven október 23-án, ünnepi közgyűlés keretében adták át Debrecenben a helyi kulturális- és sportéletben, valamint a város fejlesztésében maradandót alkotó személyiségeknek a Csokonai-, Hatvani- és Hajós Alfréd-díjakat.
2012.10.23 23:14MTIMások mellett Risztov Éva, a londoni olimpián aranyérmet szerzett úszó is kitüntetést vehetett át Kósa Lajostól, Debrecen polgármesterétől.
A kulturális élet, az irodalom, a művészetek terén kimagasló alkotótevékenységért, a társadalomtudományok, a közművelődés területén éveken keresztül maradandó értékeket teremtő kiemelkedő munkáért, valamint az átfogó életmű elismeréseként adományozható Csokonai-díjat az idén a debreceni Kölcsey Kórus, E. Lakatos Aranka szobrászművész és Tar Károlyné népművelő kapta.
A Hatvani-díjat Debrecen közgyűlése azoknak adományozza, akik a város fejlesztése érdekében a természettudományok, a gazdasági élet, az egészségügy, a szociális tevékenység, az idegenforgalom és a környezetvédelem területén kiemelkedő tevékenységet fejtettek ki, valamint átfogó életmű elismeréseként ítélik oda. Ebben az évben a Hatvani-díjat Hegedűs Csaba egyetemi tanárnak, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma Fogorvostudományi Kara dékánjának adományozták.
Az 1995-ben alapított Hajós Alfréd-díjat a versenysportban, a szabadidősportban és az utánpótlás-nevelésben, a sportvezetői, edzői szakterületen magas színvonalú munkát végzőknek, azon sportolóknak, illetve sportvezetőknek adományozzák, akik kimagasló eredményeket értek el, illetve a testnevelés és diáksport területén éveken keresztül kiemelkedő sportszakmai, oktató tevékenységet fejtettek ki, maradandó értékeket teremtettek. A közgyűlés Hajós Alfréd-díjban részesítette Csősz Imrét, aki 1992-ben, a barcelonai olimpián cselgáncsban bronzérmes lett, illetve Risztov Évát, aki az idei londoni olimpián a 10 kilométeres nyílt vízi úszásban aranyérmet szerzett.
A kitüntetéseket Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere adta át, röviden méltatva a díjazottakat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:21 AZ EU véglegesen jóváhagyta az új migrációs és menekültügyi paktumot
- 21:22 London tiltakozott Kínánál a Nagy-Britannia elleni kém- és kibertevékenység miatt
- 20:24 Médiaunió Alapítvány: folytatódik a kiberbűnözés elhárítását célzó kampány
- 19:23 Az A-vitamin csoport elnevezésének és táplálkozási ajánlásának átalakítását javasolják kutatók
- 18:20 Technikás mászásra készül júniusban Klein Dávid és Nagy Márton
- 17:19 A korábbinál is több magyar turistára számítanak idén Horvátországban
- 16:18 George Clooney jövőre a Broadwayn debütál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06