London 2012
Felülmúlta a várakozást a kajak-kenu válogatott
A magyar kajak-kenu válogatott a szövetségi kapitány előzetes várakozásait felülmúlva hat érmet, köztük három aranyat szerzett a londoni olimpián, amelyen szombaton zárultak a sportági versenyek.
2012.08.11 13:43MTI"Volt olyan szám, amely jobban sikerült a vártnál, volt talán olyan is, amely kicsit haloványabb volt, de ez benne van a versenyben. Összességében azonban nagyon boldogok vagyunk ezzel az eredménnyel - nyilatkozott az MTI-nek Storcz Botond, aki kajakosként három ötkarikás elsőséget gyűjtött, szakvezetőként azonban ez volt az első olimpiája. - Mindhárom szakág szereplésével elégedett vagyok, nyilvánvalóan jobb lett volna, ha kenuban is sikerül érmet szerezni, de Vajda Attila révén ott is volt pontszerzőnk. A két kajakos szakág eredményei kiválóak, nekik köszönhetően megnyertük az éremtáblázatot és 37 olimpiai pontot szereztünk."
A válogatók során néhány számmal - legfőképpen a két négyessel - kapcsolatban kritikák érték a kapitányt, szerinte a versenyzők a vízen csattanós választ adtak, hiszen a női kvartett 20 év után ismét aranyérmes lett, míg a férfi négyes kellemes meglepetést okozva a második helyen zárt.
A szövetségi kapitány kérdésre válaszolva elmondta: a mostani diadalok nemcsak az élsport, hanem az utánpótlás szempontjából is nagyon fontosak.
"A tapasztalok szerint ilyenkor sokkal több gyerek jelentkezik a klubokban, hogy szeretne kajakozni vagy kenuzni. 2008-ban például, amikor Vajda Attila bajnok lett Pekingben, Szegeden és környékén rengeteg gyerek ment le kenuzni. A sportágnak ez az alapja, a bázisa, hogy minél több gyerek sportoljon a kilencvenvalahány klubban. Remélem, most is sokan jönnek majd."
Többre kíváncsi?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06