A nap, amikor a tudósító is meghatódott

Képek - London, 11. nap - szakáll, szoknya, Obama

Üvöltöttünk, könnyeztünk, meghatódtunk, álmélkodtunk, bosszankodtunk: a hétfői napon giga olimpiai napot tartottunk, amihez sportolóink is alaposan hozzájárultak - ki így, ki úgy.

London 2012 - 11. nap

_{2012.08.07 07:59kisener, ma.hu, London}

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméret

Hétfő, hajnali 6.30 Az óra ébreszt, csipás szemmel belenézek a tükörbe, egy szakállas fickó néz rám vissza. Félálomban leesik, megfogadtam magamnak, addig nem borotválkozom, míg személyesen a helyszínen nem látok egy magyar érmet. A kajakos, kenus fiúkban és lányokban minden bizodalmam, hogy ne kelljen négy éven át szakállt viselnem.

7.00 Álmos emberek a metrón, tömeg van, hova mentek? Ja, Olimpia van, mellesleg munkanap is, aki öltönyben, vélhetően nem az Olimpiai Park felé igyekszik, a brazil zászlós srácok meg valószínűleg nem a City egyik menő irodaházába.

7.30 Tömeg a Park bejáratánál, de megy minden flottul, ahogy szokott. Rám üvölt egy önkéntes hangosbeszélőn tőlem fél méterre - napjában háromszor megteszik - "go Team Hungary!" - go, kiáltom vissza félig csukott szemmel, beszakadt dobhártyával.

8.15 Cappuccinóval a kezemben lehuppanok a Riverbank Arenában, ez a gyeplabda stadion, és mint minden olimpiai létesítmény, egy álom. A pályán Új-Zéland-Németország női derbi. A gyakorlatban sok-sok miniszoknyás csaj - és két miniszoknyás bíró - fut és pörög.

Nem értem, miért nézzük vissza öt percen át videóbíróval a kiwik gólját, amit aztán végül vissza is von a spori, de ez egy jó sportág! Nemcsak a csajok miatt, de érdekes, izgalmas, élvezhető. Kedvencem a "corner penalty", nem tudom, mikor adják meg, de abból mindig gólhelyzet lesz.

9.15 Félidőben 0-0-nál (a vége is az lett) futás át a szomszédos Copper Boxba, magyar- szerb kézimeccsre. A bejárat előtt tömeg, valakivel fotózkodnak. Michael Phelps? Nem, sokkal jobb annál: Pars Krisztián, magyar olimpiai bajnok kalapácsvető! Összeállunk egy közös fotóra (teszik ezt még vagy húszan).

Krisztián türelmes, szerény, rendkívül szimpatikus. Még fel sem fogta az aranyat, mondja. Ja, és jött szurkolni a kézis srácoknak! Abszolút ríszpekt!

_{Fotó: ma.hu (A galériához KATT a képre!)}

9.25 Totálisan meghatódva lépek be a csarnokba. Olimpiai bajnokkal találkozás, közös fotó, két mondat váltása. Nem hiszem el! Aztán körbenézek, és - a szentimentális mindenemet! - a Krisztiánnal való találkozás és a rengeteg piros-fehér-zöld zászló könnyeket csal ki a szememből. "Itthon vagyunk!"

9.30 A szokásos - hogyan kerüljünk minél jobb helyre - taktika alkalmazása, a kézicsarnok az egyedüli az egész Olimpián, ahol a szabályokat lazábban kezelik, és ha ügyes az ember, nem kell felmásznia az emeletre. Zászlók kiakaszthatóak, szektorok közötti átjárás elnézett.

9.35 Nem lesz könnyű meccs, nyernünk kell, de nem játszunk jól, a szerbek sem, de vezetnek. A hangulat tízes skálán kilenc és feles. Ha nyerünk, le is gurítjuk mind a kilenc felest!

10.30 A csapat végre játszik, Mocsai Tomi élete játékát nyújtja, Császár Gabi király, Nándi fog a kapuban, mint a zöld festék, állítólag Gundel-Takács élete közvetítését nyújtja, a csarnokban a hangulat tízes skálán tizenhatos. Nyerünk, továbbjutunk, dübörög az "itthon vagyunk!" és az "aki ugrál büszke magyar, hej, hej!"

11.30 Gyors ünneplés után rohanás az Excelbe, tehát ki az Olimpiai Parkból (csúcsidőben nem egyszerű!), lehuppanok a metrón, itt ér a nap tanulsága: ha valaki piros-fehér-zöldben van, nem biztos, hogy magyar. "Kéziről?" - kérdem lelkesen, a válasz angolul érkezik, nem baj, a fehérorosz szurkolókollégával eldumálunk a birkózás retjelmeiről legalább!

12.30 Excel, a nap első étkezése, de csak gyorsan, nemsokára jön Deák Bárdos Misi, szubjektív, de szerintem hazánk egyik legszimpatikusabb és legalázatosabb sportolója. A birkózócsarnok tele, főleg a Kelet képviselteti magát, oroszok, türkmének, törökök, azeriek, irániak, kazahok, örmények, stb., itt van a fél Szovjetunió.

_{Fotó: ma.hu (A galériához KATT a képre!)}

13.00 Misié az első meccs, nyer a kínai óriás ellen, bravó! Közben megállapítom, a birkózáshoz sem értek, néha egészen hihetetlen, ki kap pontot és miért, de legalább itt is van "challenge", mint a teniszben, csak nem a vonalat nézik vissza a videón, és ráadásul sosem ítélnek a kérelmező sportoló javára.

13.45 Misi kikap a második meccsen, kiesik, és a vigaszág sem jön össze. Bosszankodunk, meglehetett volna, a svéd jobb (szerencsésebb?) volt.

14.00 Jönnek az otthoni hírek, Sidi Péter hatodik. Igen, megmondtad Kedvesem, hogy ez végre az igazi fő száma, ráadásul komáromi, duplán szeretjük. Mint utóbb kiderül, ellopták a célzóeszközét, így pótolnia kellett azt, na ennek fényében ez a hatodik hely felér minimum egy éremmel. Az elkövető meg tehet nekünk egy szívességet...

15.30 Visszaérkezés az Olimpiai Parkba, újra bemenetel, szokásos procedúra, de végre sietség nélkül, lehet pihenni. Lehetne, ha a Live Park nem lenne fullra tele, naná, kerékpárdöntők vannak a kivetítőn. Mit csinál ilyenkor a furmányos magyar? Felnéz az égre, konstatálja, hogy mindjárt esik (20 perccel később tényleg), megvárja, míg a tömeg egy része elhagyja a helyszínt (3 perc), majd elázva, de boldogan beveti magát az üres helyek egyikére. Később pedig a britekkel együtt nézi, hallgatja az újabb hazai aranyakat, naná, hogy kerékpár, mellette pedig lovassport.

16.30 Folyamatosan érkeznek a vízilabda meccsről az eredmények, srácok, ha megy így is a játék, miért kell a szívbajt hozni szegény magyar emberre? Sebaj, lényeg a továbbjutás, régi "barátaink", az olaszok a negyeddöntőben!

19.00 A park összes őrültjébe történő belebotlás és a hosszúra nyúlt pihenő után belépés a Basketball Arenába, a kosárcsarnokba. Mondanunk sem kell, álomhelyszín. Lassan gyűlik a nép, főleg a későbbi meccsre várnak. Egykor Beck Zoli a Szigeten mondta, ennyi Guns 'n Roses pólót egy helyen nem látott, én pedig ennyi LeBron James és Kobe Bryant mezt egy helyen nem láttam korábban.

20.00 Spanyolország-Brazília, nem fanatikus közönség, de élvezik a játékot. Gasolék végig vezetnek, aztán összeomlanak, és végül simán kikapnak. "Qué pasa j...???" - üvölti egy elkeseredett spanyol, azaz "mi a f... van?"

_{Fotó: ma.hu (A galériához KATT a képre!)}

22.00 Az este fénypontja, Argentína ellenfele a sokadik Dream Team, James, Bryant, Anthony, Durant (hozz nekem Durant mezt, kötötte lelkemre egy ismerősöm). A nézőtéren és a kivetítőn feltűnik egyesek szerint Michelle Obama, mások szerint Condoleezza Rice, mint két tojás, egy biztos, Evander Holyfieldet nem tévesztette el senki, aki a riporter kérdéseire a következő mélyenszántó válaszokat adta: "Igen!" - "Nagyon!" - "Fantasztikus!"

22.40 Félidőben egy pont csak az amerikaiak előnye, az argentinok úgy dobnak, mint Mocsai Tomi délelőtt (de azért nem úgy, mint két Isten), az amcsik nyomják a show-t, védekezés semmi.

23.00 Az amcsik védekeznek! De nagyon határozottan, így a harmadik negyed végére elmennek egy laza húszassal, és közben nem mellékesen már száz dobott pont felett járnak.

23.30 Sima a vége (127 ponttal zárnak az amcsik), az argentin tábor büszke, és énekli az "Argentina, te quiero cada día más" nótát, azaz Argentína, minden nap jobban szeretlek. Itt jegyzem meg, igaz ez több olimpiázó fanatikus otthon maradt szeretteire, szerelmére és megszületendő gyermekére vonatkozóan is.

23.35 A végére felébredt az amerikai tábor is, nem dalolnak, csak a szokásos "júeszé, júeszé" megy.

23.40 Indulás haza, a Park elbúcsúzik, az Olimpiai Stadion színváltósban pompázik, gyönyörű.

0.00 Tömeg, de nem elviselhetetlen, a metró is jár négy percenként, fáradt, de boldog britekkel, amerikaiakkal, brazilokkal, és magyarokkal tele a jármű.

1.00 Hullafáradtan hazaérkezés, de egy emlékezetes, felejthetetlen nap végén. És holnap - vagyis ma - új nap virrad, mert ahogy Scarlett O' Hara Tara-ja, úgy az Olimpia is él!

Hozzáadom a könyvjelzőhözKüldd ide: DeliciousKüldd ide: DiggKüldd ide: FacebookKüldd ide: myspaceKüldd ide: twitter