London 2012

Olimpia: Szilágyi Áron döntős

A kardozó Szilágyi Áron parádés vívással bejutott a döntőbe a fegyvernem vasárnapi egyéni versenyében a londoni olimpián.

2012.07.29 20:04MTI

Az esti program előtt a körülményekre nem lehetett panasz, ugyanis az ExCeL központ vívótermében egy hivatásos hangulatfelelős tüzelte a közönséget, s közben röviden bemutatták a kardozás alapjait és felidézték történelmét. A nap folyamán használt négy pástból estére egy maradt, s azt a csarnok közepén helyezték el. A találatokat úgy jelezték, hogy a játéktér egész oldala kigyulladt, így mindenki pontosan követhette, hogy is áll az asszó.

A Vasas 22 éves vívója azzal az orosz Nyikolaj Kovaljovval állt szemben a páston, akit a nap folyamán korábban a világ legjobbjának nevezett. A 2007-ben csapatban világbajnok Szilágyi ugyanakkor a nyolcaddöntőben a címvédő kínai Csung Mant búcsúztatta.

Az első két találat a magyaré volt, aztán a csapatban háromszoros világbajnok orosz szépített, de a közönség támogatását élvező Szilágyi tovább növelte előnyét, és 5-1-re elhúzott. Kovaljov ekkor elkapta a fonalat, kiegyenlített, Szilágyi 5-5-nél talált legközelebb, de akkor mindjárt háromszor is. Az egyperces pihenőre 8-5-ös magyar vezetéssel vonultak a felek. A folytatásban a rivális talált először, majd a következő tusnál Szilágyi videóelemzést kért, de nem adtak neki igazat, s Kovaljov 8-7-re szépített. Ettől a magyar kardozó tűzbe jött, hat okos és elegáns - jórészt egylámpás - tussal állva hagyta ellenfelét, 14-7-nél pedig - a "lefagyott" orosz döbbenetére - a győztes találatot is bevitte, így készülődhet a fináléra.

Szilágyi döntőbeli riválisa az olasz Diego Occhiuzzi lesz, aki a második elődöntős asszóban 15-11-re verte a román Rares Dumitrescut. A finálé a kiírás szerint 20:10-kor kezdődik.

Eredmény:

férfi kard egyéni:
elődöntő: Szilágyi Áron-Nyikolaj Kovaljov (orosz) 15-7

korábban:
a 8 között: Szilágyi Áron-Max Hartung (német) 15-13
a 16 között: Szilágyi-Csung Man (kínai) 15-10
a 32 között: Szilágyi-Ju Peng Kean (malajziai) 15-1

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.