Macskája miatt nem cserél a tehetség?
Képek - "Flanc" kizárva: Susan Boyle gazdagon is lerobbantban marad
Susan Boyle már gazdag, de nem költözik a Bahamákra: inkább megveszi kissé lerobbant tanácsi bérlakását, mert macskája nem szereti a "flancos" helyeket.
Így fest most: Susan Boyle sikeres és boldog!
2009.11.23 14:30MTIA 48 éves, egyedül élő skót háziasszony, Susan Boyle, akit faluján kívül korábban senki nem ismert, tavasszal lett gyakorlatilag öt perc alatt világhírű, miután hihetetlen énekhanggal döbbentette meg az ITV brit kereskedelmi televízió évente megrendezett tehetségkutató vetélkedőjének zsűrijét és közönségét.
A rajongói körében csak SuBo néven emlegetett népi világsztár első albuma - I Dreamed a Dream - hétfőn jelenik meg, de máris rekorder.
Becslések szerint eddig százezernél is jóval több példány kelt el elővételben világszerte, ami minden idők legnagyobb előrendelési lemezszáma.
A News of the World - a legnagyobb vasárnapi brit bulvárlap - úgy tudja, hogy a Sony BMG zeneműkiadó csak az elővételi értékesítéssel egymillió fontot (300 millió forintot) keresett, és ebből 10-15 százalék illeti Susan Boyle-t.
SuBo azonban a lapnak elmondta: nem kíván elköltözni egyszerű, tanácsi sorházban lévő lakásából, amelyben - édesanyja két évvel ezelőtti halála óta - macskája, Pebbles az egyetlen lakótársa.
Pebbles ugyanis egész életében a jelenlegi házban lakott, és "a macskák egyébként is utálnak költözni" - indokolta a döntést a brit showbusiness jelenlegi legnagyobb sztárja.
Hozzátette: Pebbles gyűlölné, ha valamilyen "flancos" helyen kellene laknia. SuBo a lemezbevételek első csekkjéből inkább megvásárolja a helyi tanácstól a lakást.
Erre megvan a törvényi lehetőség, ugyanis a család már több mint harminc éve lakik a házban, és régi bérlőként Susan Boyle-nak - mint egyedüli örökösnek - joga van megvenni az ingatlant.
Ráadásul jelentős kedvezmény is jár neki a ház 80 ezer fontra becsült piaci értékéből. Ez az érték hozzávetőleg a fele a brit lakóingatlan-piaci átlagárnak.
Egy őrült nő zaklatja Susan Boyle-t!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06