"Percekig csókolgatott a lábam közt"

Análisan közösült a 13 éves lánnyal Roman Polanski

A jakuzziban és a nappaliban is magáévá tette Roman Polanski a több évtizeddel ezelőtt 13 éves Samanthát. Mindez egy másik ismert sztár villájában történt - áll az áldozat vallomásában.

Képekben az Oscar-díjas filmrendező, Roman Polanski képgaléria

2009.10.02 11:30ma.hu

Újabb és újabb részletek derülnek ki a világhírű rendező, Roman Polanski megrontási ügyével kapcsolatban.

A ma 45 éves családanya, Samantha Geimer 1977-ben vallomást tett a rendrőrségen, melyből kiderül, hol és hogyan is történt az erőszak.

Az akkor 13 éves lányt Anjelica Houston villájába kérette, ahol a jakuzziban fotózta le. Geimer vallomása szerint Polanski azt kérte tőle, vegye le a blúzát és a melltartóját, mert vizes lesz.

Polanski áldozata 13 éves volt a történtekkor

Később a vízbe kellett beülnie, de bugyi nélkül, mert ruhában nem szabad bemenni - mesélte Samantha.

Néhány fotó elkészítése után eltűnt a fürdőszobában, és anyaszült meztelenül került elő.

Samantha arról számolt be, hogy Polansko beült mellé a vízbe, megfogta a derekát, és csókolózni akart vele. Majd a lába közé dugta a fejét és perceken át csókolgatta.

Amikor Samantha panaszkodott, hogy ki akar jönni a vízből, a rendező elengedte, de utána ment.

A nappali kanapéját használta a kislány megrontására - Samantha félt Polanskitól, azért hagyta magát.

A rendőrségen elmondta, hogy a rendező afelől érdeklődött, szed-e fogamzásgátlót, de mivel a lány nemmel felelt, Polanski análisan közösült vele, hogy ne essen teherbe...

A rendező be is fejezte az aktust, ezért esete nemi erőszaknak számít, és nem szexuális zaklatásnak.

Noha Samantha fizikailag nem állt ellen, a 13 éves lánnyal történt aktus akkor is büntetendő.

A történtek ellenére egyébként Samantha Geimer megbocsátott Polanskinak és kérte is, hogy függesszék fel az ügyet, ő maga sem szeretne erről többet beszélni.

Azonban hiába állt ki számos színész és rendező is Roman Polanski mellett, a francia kormány, úgy tűnik, már nem gördít akadályt a rendező kiadatása elé.

Jegelték Polanski új filmjét!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.