Rendőrök vitték el a késsel hadonászót

Jacksonértékelő, késhegyre menő vita volt egy buszon!

Michael Jacksonon veszett össze két meglett korú felnőtt egy buszon Miamiban annyira,hogy csaknem késelés lett a vége.

2009.06.29 14:00MTI

Az egyik fél egy 60 éves férfi, aki mobiltelefonján Jackson halálát tudató üzenetet kapott, melyet rögvest fel is olvasott.

Erre a sofőr megjegyezte, hogy Jacksonnak rég börtönben lenne a hely, az utas viszont hangsúlyozni kezdte, hogy milyen nagy zenei tehetséget veszített a világ.

Egy másik, 54 éves utas is a sofőr véleményét osztotta, és úgy összevitatkozott Jackson rajongójával, hogy végül késsel kergette az ülések közti folyosón. A sofőr értesítette diszpécserét, és megállította a járatot, melyről rendőrök vitték el a késsel hadonászót.

Különben halála előtt az ötvenéves énekest szívleállással szállították kórházba, az orvosok már nem tudtak segíteni rajta.

A TMZ Los Angeles-i bulvárlap korábbi információi szerint szívroham gyanújával kórházba szállították Michael Jacksont, aki a kórházban meghalt.

Michael Jackson már eszméletlen volt, és nem lélegzett, amikor a mentők megérkeztek Holmby Hills-i bérelt házába, közölte az AFP. A mentők szóvivője csak annyit mondott, hogy a beteget a UCLA Medical Centerbe szállították, amely két mérföldre, vagyis alig pár percre van a háztól, ahol rosszul lett, de a kórházban az orvosok már nem tudták megmenteni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.