Húga egész estés Jackson-show-kat adott elő
Tóth Vera megkönnyezte Jacksont
A kicsi Tóth Gabi egész estés Jackson-show-kat adott elő a játszótéren, ötévesen. A két aranytorkú Tóth-lány Michael Jackson dalain nőtt fel. Olyannyira, hogy amikor Gabi még beszélni sem tudott, a Jacko-slágerek dallamát már dúdolta.
2009.06.27 09:00rtlbulvar.huMire ötéves lett, az összes Jacko-koreográfiát betéve tudta, és ezzel szórakoztatta a családot és a többi gyereket a játszótéren.
– " Michael Jackson egy akkora ikon, aki minden zenészre és minden emberre hatással volt. Úgy érzem, minket a hugommal személyesebben érint az ő elvesztése, mert amióta az eszünket tudjuk, mindig az ő dalait hallgattuk. A bukaresti koncertjét havonta-kéthavonta végignézem, egyszerűen nem tudom megunni." – árulta el Tóth Vera az RTL Bulvárnak, és azt is hozzáfűzte, hogy szerinte nem lesz még egy olyan kaliberű zenész, mint Jacko, el sem tudja képzelni, ki léphetne a helyére. Vera egészen korán értesült a pop királyának haláláról.
Éjfélkor le akart feküdni aludni, de egy barátnőjével még SMS-t váltott, aki arra kérte, hallgasson meg egy dalt, amit elküldött neki. Vera fellépett az egyik közösségi oldalra és mindenhol ezt látta: „In Memoriam Michael Jackson.”
Az énekesnőt teljesen szíven ütötték a szavak, és amikor a hírportálok visszaigazolták a valóságtartalmukat, kicsordult a könnye.
–" Talán soha nem fogjuk megtudni, valóban szívroham vitte-e el vagy sem. Az utóbbi években csak a botrányaival foglalkozott a sajtó, amit szörnyen utáltam és soha nem hittem el, hogy gyerekeket molesztált. Most viszont, a halála után már a szakmai sikereiről is cikkeznek."
Az idősebbik Tóth-lány egyik barátja személyesen is ismerte a Pop Királyát. A férfi 12 éve ment ki Amerikába és a munkája kapcsán ismerkedett meg Jacksonnal, akinek neverlandi birtokán is járt.
Vera barátja ekkor tudta meg, hogy Michael felkarolta és segítette azt a családot, aki először indított pert Jackson ellen gyermekmolesztálás vádjával.
A szülők egy ügyvédtől kapták a tippet, hogy jelentsék fel az énekest, így könnyen juthatnak pénzhez.
- „Szerintem Michael Jackson saját gyerekkorában nem tudott kiteljesedni. Amíg más a játszótéren homokozott a többi gyerekkel, addig ő már színpadon állt, profi produkciókat gyakorolt és adott elő. Egy felnőtt ember felelősségét vette a vállára és később be akarta pótolni azokat az éveket, amik kimaradtak az életéből. De nem hiszem el, hogy bárkit bántott volna” – tette hozzá Vera.
Tóth Vera összeomlott? Tudja meg Ön is a részleteket!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06