Ünnep

II. Erzsébet mégis beadta a derekát

Nemrég még elutasította, szerdai hírek szerint azonban II. Erzsébet végül mégis beleegyezett, hogy megemlékezzenek a brit történelemben példátlanul hosszúságú uralkodásáról. A 89 éves uralkodó szeptember 9-én adja át a múltnak üknagyanyja, Viktória királynő rekordját.

2015.08.19 11:49MTI

Nagy pompára vagy ceremóniára nem lehet számítani, de most az egyszer II. Erzsébetnek meg kellett hajolnia mások óhaja előtt - írta a The Daily Telegraph. A The Times azt emelte ki, hogy a jeles alkalomból a királynőt ábrázoló leghíresebb fotókból nyílik kiállítás három kastélyban, a windsoriban, a Buckingham-palotában és az edinburghi Holyroodhouse-ban, előbbi kettőben ráadásul az amúgy nem látogatható helyeket nyitják meg a közönség előtt.

Mindhárom helyszínen családi programokkal is várják az alattvalókat, emellett különleges porcelánkészletet és Long Reign Over Us címmel 250 darabos színes fényképalbumot is kiadnak.

A kiállításokon eddig nem látott felvételek is láthatók lesznek II. Erzsébetről és családjáról. A tárlat legrégebbi darabja egy Dorothy Wilding által 1952 februárjában, mindössze három héttel az után készített portré, hogy a hercegnőből VI. György halála után királynő lett. A legfrissebb idén készült Windsorban. Bemutatják a hivatalos koronázási portrét is, Cecil Beaton felvételét 1953-ból, de a válogatásban helyet kapott olyan felvétel is, amelyen az uralkodó hőn szeretett pónilovai közül látható kettővel. Utóbbi fotó 2006-ból származik.

A kiállítás szeptember 27-ig lesz látható a Buckingham-palotában - az első számú londoni királyi rezidencián -, január 5-ig Edinburghban és január 28-ig Windsorban.

II. Erzsébet szeptember 9-én dönti meg Viktória királynő rekordját. A jelenlegi uralkodó üknagyanyja 1837 és 1901 között 23 évig, 226 napig, 16 óráig és 23 percig állt a brit birodalom élén. Uralkodása 1952-es kezdetén II. Erzsébetnek még csaknem egymilliárd alattvalója volt. Ma az Egyesült Királyság mellett a brit Nemzetközösség 54 tagállama közül tizenötnek az államfője. Ezek között van Kanada és Ausztrália is.

Szeptember 9-én II. Erzsébet nem készül ünneplésre, hivatalos programon vesz részt: Nicola Sturgeon skót miniszterelnökkel felavatja az utóbbi időszak legjelentősebb skóciai vasúti fejlesztését. Sokak szerint a programválasztás tisztelgés Viktória királynő előtt, ő volt ugyanis az első brit uralkodó, aki vonaton utazott.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.