A Hyde parkban lépnek fel a veteránok
Biztos rekord! Négy és fél perc alatt fogyott el az összes jegy a Rolling Stones-ra
Négy és fél perc alatt fogyott el a 65 ezer belépő a Rolling Stones nyári londoni koncertjére. A veterán rockerek július 6-án lépnek fel a Hyde Parkban. Az együttes 44 év után tér vissza a London közepén terpeszkedő városnyi parkba.
2013.04.06 08:04MTIA banda 1969 júliusában - két nappal az alapító tag Brian Jones halála után - ma már rocktörténeti eseményként számon tartott koncertet tartott ugyanitt, akkor 250 ezres közönség előtt - és ingyen. Az idei fellépésre azonban 95 és 300 font (34 ezer és 110 ezer forint) közötti árakon hirdették meg a jegyeket.
A rajongók mindazonáltal nem törődtek semmivel, hanem az árusítás pénteki megkezdése után pillanatok alatt szétkapkodták a belépőket. Az AEG promóciós cég illetékes igazgatója, Rob Hallett elmondta London esti lapjának, az Evening Standardnek: csak azért nem fogytak el négy és fél percnél is hamarabb a jegyek, mert időbe telt, mire a vásárlók beírták hitelkártyáik számát az online értékesítési portál megfelelő rubrikájába.
Jól jártak a legnagyobb brit hitelkártya-kibocsátó, a bulit szponzoráló Barclaycard gyorsan kapcsoló - és éppen számítógépüknél ülő - ügyfelei, őket ugyanis a cég már egy nappal korábban email-üzenetben értesítette, hogy még a nagy pénteki roham előtt megvehetik belépőjüket.
Mindemellett az AEG a Westminster városnegyedben élőknek is elővásárlási jogot biztosított egy kontingensnyi jegy erejéig, engesztelő gesztusként, az előkelő kerület lakói ugyanis sokszor panaszkodnak a Hyde Park nyári koncertprogramja okozta gyakori felfordulás és zaj miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06