Nagy siker volt a Broadway-szereplés

Tom Hanks "úgy érzi magát a színpadon, mint hal a vízben"

Nagy sikert aratott a kritikusok körében Tom Hanks bemutatkozása a Broadwanyn, a darab, amelyben játszott, azonban nem nyerte el maradéktalanul a hozzáértők tetszését.

Tom Hanks képekben képgaléria

2013.04.03 12:10MTI

A kétszeres Oscar-díjas színész a közelmúltban elhunyt Nora Ephron utolsó műve, a Lucky Guy című darab főszereplőjeként lépett színpadra New Yorkban. Tom Hanks újságírót alakít a drámában, amelynek hétfőn tartották a premierjét a Broadhurst Színházban.

A filmcsillag valós személyt játszik: Mike McAlary riporter a New York-i rendőrség botrányait és piszkos ügyeit tárta fel tudósításaiban a Daily News és a The New York Post című lapoknak. Ő készített először interjút Abner Louima haiti bevándorlóval, akit 1997-ben fehér rendőrök szexuálisan zaklattak és megvertek egy rendőrőrsön. Riportjáért Pulitzer-díjjal tüntették ki.

Tom Hanks "elkötelezett, gazdag alakítást" nyújt az Entertainment Weekly szerint, míg a The Hollywood Reporter úgy vélekedett, hogy a színész máris nagy esélyese a színházi Oscarnak, Tony-díjnak. A híresség "nem fél rámenős barmot csinálni a karakterből", de veleszületett sokoldalúsága biztosítja, hogy a közönség Mike oldalán álljon, amikor bekap néhány mélyütést - írta a szaklap.

McAlary amúgy nagyivó, a gyertyát két végéről égető ember volt, aki 1998-ban fiatalon, mindössze 41 évesen halt meg rákbetegségben. A Variety azt emelte ki, hogy Hanks könnyedén "talált vissza" a színpadra, ahol úgy érzi magát, mint hal a vízben. A színész eddigi színpadi munkássága mindössze kisebb Shakespeare-produkciókra korlátozódott az 1970-es években.

Tom Hanks Halle Berryvel 2012 novemberében, a Felhőatlasz bemutatóján (Fotó: MTI)


Bár a filmsztár alakítását dicsérték, nem lelkesedtek a kritikusok a Nora Ephron által írt darabért. "Szívből jövő, de zagyvalék. Terjengős és túlságosan is lineáris, csak a tények mentén halad, mint egy tipikus tévéfilm" - írta a Daily News. A The New York Post - amelynél a nemrég elhunyt filmes és színházi személyiség éveket töltött karrierje kezdetén, az 1960-as években - úgy vélte, a darab Ephronnak a szokványosság és a tintafoltos gazfickók iránti mély vonzalmából született. A lap szerint a darab vicces és szórakoztató dicshimnusz.

Csakúgy, mint a legtöbb sajtótermék, a The New York Times is inkább Hanks játékáért, semmint a darabért lelkesedett. A színész sokszor dolgozott együtt Nora Ephronnal, többek közt A szerelem hullámhosszán és A szerelem hálójában című romantikus vígjátékokban.

A rendező, forgatókönyv- és színműíró tavaly júniusban halt meg 71 éves korában, leukémiás volt. A darab sikerének szempontjából a kritikák - úgy tűnik - nem nyomnak sokat a latban: az előbemutatók során a Lucky Guy több mint egymillió dollárt kaszált, ezzel többek közt Az Oroszlánkirállyal került egy sorba. Tom Hanks azonban csak New Yorkban játssza el az újságíró szerepét, a darab így nem számíthat hasonló sikerre a keleti parti nagyvároson kívül.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.