Az Oscar-díjas sztár forgatná Epstein történetét

Tom Hanks Beatles-sztoriba vágta a fejszéjét

A korábbi hírekkel ellentétben nem egy, hanem mindjárt két feldolgozás készül Brian Epsteinről, a Beatles egykori menedzseréről, a képregény melletti film Tom Hanks neve alatt futhat.

2012.11.20 12:29ma.hu

A Beatles történetéről már számtalan filmes sztori készült, egy kicsiny csoport azonban egészen mostanáig hasztalan követelte, hogy annak is szenteljenek a filmkészítők figyelmet, akinek a legendássá vált banda indulásában és sikereiben legalább akkora szerepe volt, mint maguknak a zenészeknek. A kérésük most végre meghallgattatott, és Brian Epsteinről, a gombafejűek menedzseréről végre útnak indult a várva várt alkotás. Ráadásul nem is egy, hanem mindjárt két műfajban: az egyik változat képregény-formában lesz olvasható, míg a másik egy filmes verzió lesz.

Ez utóbbit nem más, mint Tom Hanks vezényli, aki az utóbbi időben a színészetet produceri tevékenységre cserélte. A főszerepet Benedict Cumberbatch játssza, akit a magyar nézők egyebek közt A néma szemtanú és a Vágy és vezeklés című filmekből, illetve a Sherlock című filmsorozatból ismerhetnek.

Epsteint "az ötödik Beatle"-ként is emlegették. A zsidó származású, homoszexuális férfi a családja liverpooli bútor- és lemezboltjában dolgozott, amikor egy ebédszünetben átment a Cavern Clubba, hogy meghallgassa az akkor még szinte ismeretlen, ám a vevői által egyre jobban keresett Beatlest. Ekkor határozta el, hogy felhagy a családi üzlettel és a zenekar menedzsere lesz. A legenda szerint egyébként akkor már látásból ismerte a banda pár tagját, akik épp az ő boltjában vásároltak hangszereket.

A csendes, szelíd menedzser 45 évvel ezelőtt, véletlen kábítószer-túladagolásban vesztette életét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.