Borőr lett a két hírességből

Képek - Felesküdött a pincekulcsra Vastag Csaba és MÁZS

Különleges kitüntetésben volt része nemrégiben Vastag Csabának és Mészáros Árpád Zsoltnak: mostantól ők is a "borőr" cím büszke birtokosai, miután Villányban felesküdtek a pincekulcsra.

Borlovaggá avatták Vastag Csabát és MÁZS-t képgaléria

2012.10.24 14:29ma.hu

Számos más híresség után most Vastag Csaba és Mészáros Árpád Zsolt is csatlakozott a villányi borlovagok díszes sorához, természetesen csak miután teljesítették az ehhez szükséges próbatételt, majd mindenki által jól hallhatóan elmondták az eskü szövegét.

"Nagy örömmel fogadtam el a jelölést, hiszen sokat járok a környéken és ismerem valamennyi villányi borfajtát" - újságolta nem kis büszkeséggel MÁZS, a Budapesti Operett Színház művésze. A próbatételek nem okoztak neki gondot, csak a dugóhúzásnál ijedt meg egy kicsit, mert ez a dugóhúzó már nem az a hagyományos fajta volt, amihez hozzászokott, a modern darab "nem úgy állt a kezemben, mint egy rutinos villányinak" - fogalmazott.

Fotó: FényPont Média (A galériához KATT a képre!)


Szerencséjére mellette volt Gál Zoltán, aki szintén most lett a borlovag cím birtokosa, és az ő minimális segítségét a szigorú bírák sem vették csalásnak, úgyhogy végül az összes feladatot sikerrel teljesítette a színész. "Utána persze jól kihúztam magam a színpadon és hangosan mondtam el az eskü szövegét" - emlékezett vissza a fennkölt pillanatokra. Újdonsült borlovagként arra is ígéretet tett a Villányi Borfesztiválon részt vevő borászoknak, hogy a hamarosan megnyíló Imázs Éttermében elsősorban a környékről származó nedűket lehet majd a borlapról választani, amellett, hogy a többi borfajtát tekintve is főként a magyar termést szeretné népszerűsíteni.

Kisebb rutinnal küzdötte le a feladatokat Vastag Csaba, de neki is akadt segítsége, mégpedig épp a város polgármesterének személyében. "Amikor közölték velem, hogy Villány zászlós borát kell megkülönböztetnem egy másiktól, hirtelen kikerekedett a szemem. Nem akartam hibázni a színpadon, ezért cselhez folyamodtam és "meginterjúvoltam" a polgármestert, aki annyit súgott nekem a színpadra lépés előtt, hogy a zászlós Cabernet Franc sokkal intenzívebb, illatosabb, így biztosan fel fogom ismerni" - árulta el.

Ilyen instrukciók után valóban nem is volt nehéz megismernie a szőlőből préselt és aztán gondosan érlelt finom italt, és a visszadugózás is könnyedén ment nekin annak ellenére, hogy az ehhez használatos szerkezetet még soha életében nem látta korábban. "A mértékletes és kulturált alkoholfogyasztás híveként kimondhatatlanul büszkén viseltem a nyakamban a borrend medálját, ami többek között örökös pincelátogatásra is feljogosít Villányban" - lelkendezett a 2010-es X-Faktor győztese.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.