Sötétben nem tudta, merre van az előre
Kínos: a partiőrség mentette meg az eltévedt Russell Crowe-t
Az amerikai parti őrség segített partra jutni a Long Island partjainál kajakozás közben eltévedt Gladiátor-sztárnak, Russell Crowe-nak és barátjának.
2012.09.03 16:29MTIA 48 esztendős Oscar-díjas színész egy barátjával indult kajakozni a Cold Spring kikötőből szombat délután. Evezés közben azonban rájuk sötétedett, tájékozódó képességüket elveszítve 16 kilométerre keletre keveredtek a Huntington-öbölben.
Russell Crowe este tízkor a parti őrségtől kért segítséget. Robert Swieciki tengerésztiszt tájékoztatása szerint az őrség egy egysége felvette, és a kajakkal együtt partra tette őket a huntingtoni kikötőben. "Csak egy kis segítségre volt szüksége, picit eltévedt. Nem volt ez igazi mentés, tényleg inkább csak segítettünk elvinni őket" - fogalmazott a tiszt.
Mint megjegyezte, Crowe és barátja is mentőmellényt viselt, a színész egyébként nagyon szívélyes és hálás volt. Swieciki úgy vélte, Crowe tapasztalt kajakozó.
Crowe vasárnapra virradóra Twitter-üzenetben is megköszönte a parti őség segítségét. A bejegyzésből kiderül, hogy négy és félórán át voltak kint a vízen kajakkal. A filmsztár jelenleg Long Islanden forgatja a Noah című bibliai eposzt, amelyet Darren Aronofsky rendez. A film várhatóan 2014-ben kerül a mozikba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
- 11:13 Tűz egy hajdúhadházi iskolában
- 10:23 Anya és gyermeke elgázolása miatt ítéltek el egy idős férfit Hajdú-Biharban
- 10:10 Megtámadtak egy rabszállító furgont Franciaországban - halottak
- 9:57 Varga Mihály: Magyarország nem fogadja el a migránskvótákat
- 8:34 Félmillió hektárt újravetnek Oroszországban a fagykárok miatt
- 7:52 Három ember meghalt egy kamion rakterében az M1-es autópályán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06