Ötödször cipelik bíróságra a sztárt!

Rasszista megjegyzései miatt felel Brigitte Bardot! - Képek a díváról

Ötödször áll a bíróság előtt Brigitte Bardot egykori francia filmsztár a muzulmán közösséget sértő, fajgyűlölő kijelentései miatt.

Gyönyörű képek: Brigitte Bardot, az egykori szexszimbólum! képgaléria

2008.04.16 17:00MTI

Ötödször áll a bíróság előtt Brigitte Bardot egykori francia filmsztár a muzulmán közösséget sértő, fajgyűlölő kijelentései miatt.

A keddi párizsi tárgyaláson már maga a vádat képviselő ügyész is úgy nyilatkozott, hogy a korábbiaknál komolyabb figyelmeztetésben kell részesíteni a 73 éves színésznőt. "Egy kicsit már belefáradtam Bardot asszony ügyeinek vizsgálatába" - közölte a jogász.

Bardot a hatvanas évek szexszimbóluma volt

Franciaországban él Európa legnagyobb muzulmán közössége, mintegy ötmillió muzulmán, ők alkotják az ország lakosságának nyolc százalékát.

"Elegem van abból, hogy ennek a népességnek az elnyomása alatt kell élni, amely elpusztít minket, elpusztítja az országunkat és a nyakába varrja a szokásait" - a párizsi bíróság ezúttal ezért a kijelentéséért vonta felelősségre az egykori filmcsillagot, aki személyesen nem jelent meg a tárgyaláson.

A hatvanas évek szexszimbóluma kéthavi felfüggesztett börtönnel és 15 ezer eurós büntetéssel számolhat újabb rasszista megnyilvánulásáért. Az ítélethozatal néhány hét múlva várható.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.