Az elmúlt évek perzsa filmjei

Mától Iráni Filmhét Pécsett

Pécs is otthont ad a Budapesten tavaly novemberben megtartott Iráni Filmhétnek.

2011.01.06 10:45MTI

Az érdeklődők január 6. és 12. között az Uránia Filmszínházban tizenegy, köztük számos díjnyertes alkotást tekinthetnek meg az elmúlt évek perzsa filmjei közül.

Az Iráni Filmhetet a tervek szerint csütörtökön délután fél hatkor Szaid Szajed Aga Banihasemi iráni nagykövet és Páva Zsolt (Fidesz), Pécs polgármestere nyitja meg. Az alkotásokat 16 és 18 órai kezdettel perzsa nyelven, angol felirattal vetítik, a belépés díjtalan.

A filmhét programjában kiemelt szerepet kap a vallás és a háború. A Messiás című nyitófilmhez hasonló témakört ölel fel Szahrijár Bahráni filmje, mely Mária életét kíséri végig az iszlám nézőpontjából. Három film is foglalkozik a háborúval: A hideg könnye és a Lakóhely egyaránt szerelmi történetbe ágyazva ábrázolja a háború kegyetlen világát. 

A részeg lovak ideje című megrendítő alkotásában pedig egy iráni kurd család gyermekei próbálják nagy küzdelmek árán túlélni a szülők halálát és fenntartani a családot. A film 10 nemzetközi díjjal büszkélkedhet, 2000-ben a cannes-i filmfesztiválon FIPRESCI és Arany Kamera díjat is nyert.

Az élő klasszikusként tisztelt Dárius Mehrzsui szokásához híven irodalmi adaptációval jelentkezik (A mama vendégei), a nálunk szinte ismeretlen iráni vígjátékot pedig a Házasság iráni módra képviseli. A köd függönye mögött rendezője egy fogyatékos kisfiú szemszögéből mutatja be a felnőttek világát.

Látható lesz Kamale Tabrizi Egy darab kenyér című filmje, melyben egy kisvárosban történt "csoda" történetét ismerhetik meg a nézők. Szerepel még a programban Puran Derakszande rendezésében Az örök gyerek és Naszer Tagvai családi drámája, a Vonalazatlan papír.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.