A kannibalizmus két okra vezethető vissza

Megették ellenségeiket a nyugat-európai előemberek

Spanyolországban talált fosszíliák megvizsgálása során bizonyítást nyert, hogy néhány európai barlanglakó előember nemcsak vallási áldozathoz használt emberhúst, hanem gyakran proteinszükségletét is ezzel elégítette ki.

2010.09.07 13:15mult-kor.hu

A felfedezés arra is rámutatott, hogy a Gran Dolina barlangban talált 800 ezer éves maradványok a „legrégebbi bizonyítékok a kulturális kannibalizmus jelenlétére”, s hogy ez meglehetősen elterjedt volt Nyugat-Európa első ismert emberfajai körében.

A Current Anthropology című folyóirat augusztusi számában publikált tanulmány megemlíti, hogy a kannibalizmus két okra vezethető vissza: a megfelelő tápérték bevitele és a vetélytársak elpusztítása indokolhatta az emberhús fogyasztását.

A csontokon vágásokra utaló jeleket találtak, amelyeket a hús eltávolítására használt kőeszközök okoztak.

" A tizenegy emberi maradványon talált halántékcsontok deformálása pedig azt sejteti, hogy az áldozatokat lefejezték, majd megették az agyvelejüket." – mondta Bermúdez de Castro, a burgosi Emberi Evolúció Nemzeti Kutatóközpontjának munkatársa.

Mivel az emberi és állati maradványokat egy helyen találták, a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy a kannibalizmus nem csak vallási megfontolásból, áldozati formában lehetett jelen, Bermúdez de Castro szerint ráadásul az emberek a korábban feltételezettnél gyakrabban fogyasztották társaik húsát.

Az európai kannibálok nem éhezhettek, ezért nem állja meg a helyét az a nézet, hogy csak szűkös időkben ettek volna emberhúst, a barlangot körülvevő Sierra de Atapuerca vidéke ugyanis dúskált a különböző táplálékforrásokban.

Sierra de Atapuerca kiváló adottságú területe gyakran adott alkalmat a vidék birtoklásáért folytatott küzdelmekre, amely gyakran végződött az ellenfél megölésével, majd elfogyasztásával – mondta el a kutató, aki hozzátette, hogy ezek a harcok távol álltak a fair-play szellemétől, ugyanis a most felfedezett tizenegy emberi csont legyilkolt gyermekeké volt.

Peter Andrews antropológus megerősítette a felfedezés főbb megállapításait, s hozzátette, hogy „akár sokkal elterjedtebb lehetett a kannibalizmus, néhány régészeti feltárás során pedig elmulasztották ennek nyomait feltárni.”

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.