660 millió dollárt ér a Ponyvaregény
Miki egér eladja a Miramaxot
Mintegy 660 millió dollárért (143 milliárd forintért) a Walt Disney egy befektetői csoportnak adja el a Miramax filmstúdiót.
2010.07.31 08:46MTIA számtalan Oscar-díjas filmet felvonultató stúdió nevéhez több mint 700 alkotás fűződik, mint például a Ponyvaregény, vagy a Good Will Hunting. A sikerek ellenére a Disney azért döntött az eladás mellet, mert a Miramax profilja nem illett bele a két másik családfilmcentrikus stúdió, a Pixar és a Marvel profiljához - mondta a Robert A. Iger, a Disney elnök-vezérigazgatója.
Az 1979-ben alapított stúdiót Harvey és Bob Weinstein szüleik, Miriam és Max után nevezték el Miramaxnak. A Disney 1993-ban 80 millió dollárért vásárolta meg a vállalatot, a testvérek pedig igazgatóként maradtak tovább.
A testvérek azonban 2005-ben The Weinstein Co. néven saját céget alapítottak, miután Michael Moore 2004-ben bemutatott Fahrenheit 9/11 című filmjével kapcsolatban vitába keveredtek, a Disney ugyanis megtagadta a film forgalmazását.
A Weinstein testvérek Ronald Burkle milliárdos beruházó támogatásával akarták visszavásárolni stúdiót, azonban a tárgyalások megrekedtek, miután a vállalkozó 625 millióról 565 millióra módosította ajánlatát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06