Együnk palacsintát!
Óriáspalacsinta és palacsintakígyó is készül Derekegyházon
A világ legnagyobb palacsintája és leghosszabb palacsintakígyója készül a hétvégén a Csongrád megyei Derekegyházon; a IV. Palacsinta Fesztiválon idén is több mint százötven liter alapanyagból sülnek a finomságok.
2010.07.09 14:37napidoktor.huA település már korábban is felállított két magyar rekordot. Az egy helyen legtöbb ember által sütött palacsintát, melynek rekordját már meg is döntötték. Idén azonban új kihívásokat kerestek - mondta el a város polgármestere Szabó István az MTI-nek.
Az egyik, a legnagyobb palacsinta, mely szombaton délután egy 150 centiméter átmérőjű sütőben parázson készül majd. Miután azt nehezen lehetne megfordítani, a speciális, kifejezetten erre a célra készült serpenyő különlegessége, hogy mindkét oldala átsül az édességnek, fordítás nélkül. A palacsintát ezt követően betöltik, s felszeletelve kínálják, hiszen feltekerve legalább 15-20 centiméter átmérőjű lesz.
A másik rekord, melyért versenybe szállnak, a leghosszabb palacsintakígyó megalkotása lesz. A palacsintákat fedésben helyezik egymás mellé, megtöltik és feltekerik majd. A település első embere szerint akkor már elégedett lenne, ha legalább 80 méteres édesség kígyózna Derekegyházon, de reménye szerint akár a 100 métert is meghaladhatja a végeredmény.
Az ingyenes rendezvényen a hagyományos palacsinták mellett különleges töltelékek és akár forma és hagyománybontó palacsinták is várják az érdeklődőket. Tavaly a cukkinis mellett a pörköltes és az ordás palacsinta is megjelent. Általában 120-150 liter alapanyag fogy el a fesztivál ideje alatt, melyből több mint ezer finomság készülhet el.
A pontos számot azonban igen nehéz megtippelni, hiszen az elkészült darabok folyamatosan fogynak. A fesztivál a művelődési ház előtt zajlik majd. A csaknem negyven gáztűzhelyen mintegy százötven serénykedő süti majd a derekegyházi palacsintát. A helyi lakosság mellett a fővárosból, Szentesről, a Dunántúlról és Erdélyből is érkeznek vendégek.
A fesztivál a péntektől vasárnapig tartó falunapok programjainak része. Ennek során horgász- és főzőverseny, kiállítás és koncert is várja a látogatókat a dél-alföldi településre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06